A Cloud9 a közösséghez fordult ötletekért az OW League csapatuk nevéhez

A z új csapatnév választás nem érintette olyan rosszul a csapatokat, mint azt vártuk, sőt a Cloud9 még marketing fogást is kreált belőle.

A Blizzard és az Overewatch legnagyobb durranása 2017-ben az, hogy útnak indítják a globális Overwatch League franchise bajnokságot. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy az NFL illetve az NBA formátumot ráhúzzák az e-sportra. Ez eddig rendben is van, hiszen ez stabilitást és biztonságos kereteket nyújt a már benn lévő szervezeteknek és mindenképpen ez a legjobb jövőkép a csapatok számára. Persze az egész körül vannak még érdekes történések, teszem azt a múlt héten az keltett egy kisebb felhördülést, hogy a liga arra kötelezi a csapatokat, hogy a bajnokságban szereplő csapatoknak új nevet találjanak ki.

Még tovább szorul a hurok az OWL-ben, a csapatok lemondhatnak saját nevükről

Aioween | 17/08/27 12:10 Eddig is voltak megkérdőjelezhető lépései az Activision- Blizzard párosnak az OW League kapcsán. A spotok ára is már elég elképesztő, hiszen aki részt szeretne venni majd az (elvileg) év végén induló ligában, annak nem kevesebb, mint 20 millió dollárt kell letennie az asztalra.

Pedig ez nem is olyan új keletű és a hagyományos sportokban már régóta él a szabály, hogy ha egy csapattulajdonosnak más csapapatai is vannak, más sportágazatokban, akkor azok nem indulhatnak ugyanazon név alatt. Ezért nem is láthattunk a csapatoktól túl nagy kirohanásokat semmilyen közösségi médiában, sőt az Immortals tulajdonosa egy videóban magyarázta el a helyzetet.

Ezzel együtt persze abból is lehet előnyt kovácsolni, hogy új márkát kell felépíteni. A Cloud9 csapata például egy zseniális ötlettel állt elő, miszerint a közösséghez fordultak, hogy segítsenek elnevezni a induló csapatukat. Az online felületen, ahova lehet küldeni az ötleteket a következő üzenet fogadja az odalátogatókat:

"Legyél részese a történelemnek és segíts nekünk abban, hogy a londoni Overwatch csapatunk nevet találjon magának. A formátum úgy néz ki, hogy London [CSAPAT NÉV]. A bajnokságban induló együttes egy egyedülálló szervezet lesz, de a Cloud9 család tagja."

Ha valaki kedvet érez ahhoz, hogy megtegye a javaslatát, az a következő oldalon megteheti.

Name the London Overwatch Team!

Name the London Overwatch Team!.

Az ötletek persze már egy ideje sorjáznak és a leginkább kedveltek a London Niners, a London Nimbus illetve a London Cavalry, de persze az olyan poénos lehetőségek is előkerültek, mint a London McLondon Face.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!