Videojátékos kutatásokról szakszerűen

Mikor megláttok egy videojáték kutatásról szóló cikket, nem érdemes egyből vitába szállni annak tartalmával. Érdemes megnézni a forrást is.

Ideje kicsit újragondolnunk a fogcsikorgatást, amikor arról olvasunk, hogy kutatók hőn szeretett videojátékainkat szidják, vagy éppen újra bebizonyították, hogy káros az egészségünkre.

Nem is kell messzire mennünk, szinte minden második héten megjelenik egy olyan cikk, amely arról szól, hogy brit tudósok bebizonyították, a videojátékok agresszívvá tesznek. Függőséget okoznak, vagy éppen károsítják az agyunkat. Az ilyen és ehhez hasonló publicisztikák szalagcímét olvasva minden gamer vérnyomása felszökik az egekbe. Van, aki ezután gyorsan lenyugszik és sztoikus nyugalommal konstatálja, hogy igen, a videojátékok már megint az ördögtől származnak. Tudjuk… Brit tudósok megmondták.

Viszont az ilyen cikkekkel találkozó gamerek másik tábora, amelyet egykor én is erősítettem (mielőtt kutatói pályára tévedtem), nem nagyon szokott lenyugodni, amíg a cikk alatti komment szekcióban be nem bizonyítja ország-világ előtt, már pedig ő hardcoregamerként jobban tudja, hogy a játékoknak rengeteg pozitív hatása van. Ami teljesen igaz.

Ugyanakkor arról sokan elfelejtkezünk a vad kommentelés közben, hogy haragunkat nem az egyes kutatások készítőire kellene fókuszálnunk, sokkal inkább azokra, akik képtelenek egy tudományos közleményt úgy átfogalmazni laikus olvasók számára, hogy a tartalom ugyanaz maradjon.

Természetesen nem mondunk újat azzal, hogy napi több száz cikkel találkozik az ember, így a hírportálok szerzői mindenképpen olyan címeket igyekeznek adni, melyek eladják az alkotást. Amire azonnal kattint az ember, ha meglátja. Például, ha kikiáltjuk, hogy minden 5. játékos függő, vagy mindenkinek, aki FPS-sel játszik, károsodik az agya. Ezutóbbi esetében eléggé bajban lennénk, ha kedvenc esportolóink is az elbutulás jeleit mutatnák.

Nem csak gamerként, de videojátékokkal foglalkozó kutatóként a tudomány tekintélyének és hitelességének megkérdőjelezését látom, amikor ilyen és ehhez hasonló tíz perc alatt összecsapott, egy angol nyelvű, hasonlóan clickbait tartalmakat generáló hírportál oldalról átemelt cikkel találkozom. Minden forrás, vagy konkrétabb eredmény bemutatása nélkül.

Mit tehetünk ez ellen? Nos, a legegyszerűbb, ha magunk járunk utána a dolognak, ugyanis a tudományos közleményekben, igaz, emberek végzik a kutatásokat, de igyekeznek a lehető legobjektívebben megfogalmazni az egyes kutatások eredményeit (most tekintsünk el a fizetett, megbízáson alapuló kutatásoktól, az is megérne egy misét). Tudományos közleményekben, szemben a laikusoknak “lebutított” verzióban, valóban minden részletét elolvashatjuk a konkrét kutatásnak, az eredményeket a szerzők hosszasan és részletesen taglalják, korábbi tanulmányokkal is párhuzamba hozva. Minden forrást feltüntetve.

Konkrét példánál maradva, a videojátékok agykárosító hatásáról szóló eredeti tudományos publikációra csupán egy-két “tudományos-ismeretterjesztő” cikk hivatkozott forrásként, a többség viszont hagyta, hogy a kommentszekcióban felbőszült bikára emlékeztető gamerek tomboljanak, növelve a látogatottságot. Kíváncsi lennék, hány olyan olvasó volt, aki nem állt meg ennél a lépésnél, hanem fogta magát és nyomozni kezdett, mi lehet az eredeti publikáció. Esetemben szakmai ártalomnak tudható be, hogy megtaláljam a forrást, ami nagyjából 5 percembe tellett. Elolvasva megtudtam például azt, hogy a kísérletben résztvevő személyeket szigorúan válogatták szét egy gamer és nem-gamer csoportra.

A kísérleti időszak során heti háromszor, egy alkalommal 2-4 órát kellett FPS vagy platformer játékkal játszaniuk, összesen 90 órát, ami átlagosan 59 hétre jött ki. A kutatás 3 tanulmányból állt, amelynek az volt a célja, hogy alapból különböző tanulási / tájékozódási stratégiákat preferáló FPS vagy platformerjátékokkal aktívan vagy sosem játszó résztvevők agyi tevékenysége ezen játékok hatására hogyan változik. És igen, voltak olyan esetek, akiknél az FPS-sel való játék együttjárt a hippokampuszban a szürkeállomány csökkenésével, de ez sem minden FPS-sel játszó játékos esetén. Meghatározta az is, hogy milyen módon játszanak és milyen tájékozódási / tanulási stratégiákat használnak közben. Ugyanakkor ezen játékosoknál, akik tanulási stratégiája nem stimulálja a hippokampusz szürkeállományát, de platformer játékkal játszottak a kísérlet alatt, növekedést tapasztaltak a kutatók. Ha érdekel a teljes publikáció, a cikk végén megtaláljátok a forrásban.

És hogy mi a tanulság? Közhely lenne, ha azt mondanánk, ne higgyünk el mindent, amit olvasunk, de ennél többet is érdemes szem előtt tartani. Mégpedig azt, hogy nem minden “brit tudós” hord össze zagyvaságokat, pusztán csak a közérthető változat elkészülésekor a szerző a minőségi tartalom gyártása helyett a klikkeket szereti számolgatni. Jó tanács, ha legközelebb ilyen vérnyomás növelő, a „Videojáték rossz, értem?!” cikkel találkoztok, keressetek rá az eredeti tudományos közleményre. Nem fogjátok megbánni.

 Forrás: West, G. L., Konishi, K., Diarra, M., Benady-Chorney, J., Drisdelle, B. L., Dahmani, L., ... &Bohbot, V. D. (2017). Impact of video gamesonplasticity of thehippocampus. Molecularpsychiatry. [link]

Bányai Fanni
pszichológus
ELTE PPK Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék doktorandusza
Pixelben (L)élek blog szerzője
Queens of Game csapat tagja

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!