Elstartolt az ESL Hamburg Major, és Katowiceben is bejelentették az első Dota 2 versenyt

Öröm a szívünknek, mivel az ESL One az egyik legszínvonalasabb verseny a világon, és most ikonikus helyszínre költözik a Dota 2 is.

Az eddigi két megrendezett Minor - Starladder és PGL Bucharest (–előbbit a Liquid, utóbbit a Mineski nyerte–) után a Dotás világ egyik legszínvonalasabb rendezvénye is megkezdődött. Az ESL Hamburg 8 csapattal indult útjára, ahol a topcsapatok közül jó néhány képviselteti magát. Nagy különbséget egyelőre nem vélünk felfedezni a Major és Minor tornák között, a létszám és a lebonyolítás is nagyjából ugyanaz, egyedül a megszerezhető kvalifikációs pontok és a szétosztott összeg változik: 1500 QP és 1 millió dollár a tét.

A megszokottakhoz hasonlóan most is GSL formátumú csoportmérkőzésekkel kezdenek, bár az már elsőre feltűnik, hogy az első párharcok mindkét kvartettben egyetlen meccset takarnak, és egy időben is zajlanak a nyitó napon.

A két négyes a következőképpen néz ki:

A felső és alsó-ág nyertesei juttnak tovább az egyenes kieséses rendszerbe. A 4. napon következnek majd az elődöntők, amelyek vasárnap lesznek megtartva. A nagydöntő az eddigiektől eltérően nem bo5, hanem csak bo3 lesz, ezzel is igyekeznek rövidíteni az utolsó napot.

A TI7 győztesei, a Team Liquid eddig egy Minort nyert meg ebben a szezonban, és ha behúzzák ezt is, akkor zsinórban ez lehet a 7. tornagyőzelmük. A 7.06 királyai a DreamLeague S6 Major óta minden versenyt megnyertek, ahol elindultak, beleértve a Starladder i-League Invitational 2. szezonját, az Epicenter 2017-et és a TI7-et is.

Az alábbi csatornán nézhetitek a legkiélezettebb összecsapásokat az ESL One Hamburg versenyéről:

A következő oldalon az ESL One Katowice bejelentéséről és részleteiről olvashattok!


Igazán emlékezetes CS:GO Majoröket rendeztek már a lengyel Katowicében, jövőre pedig a Dota 2 fanok is örülhetnek, mert a földkerekség egyik legfantasztikusabb rendezvénye a történelem folyamán első ízben a Valve másik játékát is műsorra tűzi. Az ESL One Katowice tárt karokkal várja a világ minden tájáról a lelkes rajongókat.

Miután az ESL Hamburg Major már javában zajlik, ez a bejelentés igazi örömünneppé varázsolta a hétvégét. A Dota Pro Circuit naptárába bekerülő újabb torna 2018 február 20-25 között lesz látható a legendás Spodek Arénában. A közönséget viszont csak az utolsó két nap engedik majd be a playoffoktól kezdődően.

Az ESL azonban eszközöl majd néhány változást a 2. Majorre. 8-ról 16-ra növeli a résztvevő csapatok létszámát, így 10 meghívott és 6 kvalifikált együttes lesz. Az 1 millió dollár mellett az 1500 kvalifikációs pont marad. Hamburghoz képest a nagydöntő újra bo5 formátumot kap. A további információkat az időpont közeledtével kezdik majd el csepegtetni.

A Spodek Aréna szomszédságában, a Nemzetközi Konferencia Központban az IEM Expo-t is megrendezik.

"Az iparág legnépszerűbb márkái, tech cégei és influenszerei felállítják a saját standjaikat, különféle önálló versenyeket indítanak, és bemutatják a gamereknek szánt legújabb technológiákat, tehát a Dota 2 meccsei között egy tökéletes kikapcsolódás az érdeklődők számára." -áll az ESL One Katowice hivatalos bejelentésében

Egy másik nagylelkű ajánlat a rendezők részéről az ingyenes belépő mindkét eseményre. Ettől függetlenül, aki egyedülálló élménnyel akar gazdagodni az vásárolhat Priority, vagy Premium jegyeket is az ESL One Katowice 2018-ra, melynek árusítása novemberben kezdődik majd.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!