F1 után a Gran Turismoban is remekel Fuvaros

F1 után a Gran Turismoban is remekel Fuvaros

A londoni elődöntőbe is bejutó pilóta most egy teljesen másik játékban próbálta ki magát, erről kérdeztük.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Blazsán "TRL_Fuvaros" Patrik is kvalifikálta magát az F1 Esport Series londoni elődöntőjébe, ahonnan viszont már nem sikerült továbbjutnia. Ezt követően készítettünk vele egy interjút, amiben arról beszélt, hogy miként tekint az F1-re és hogyan képzeli el a jövőjét.

"Karrierként is tekintenék erre a játékra" -Interjú a legeredményesebb magyar F1 e-sportolóval

TZeus | 17/10/16 22:46 Mikor ismerkedtél meg a Formula 1-el? Néhány hét leforgása alatt a több, mint 60.000 ezer jelentkező közül csupán 40-en maradtak versenyben. Az F1 Esports Series elődöntője Londonban, a Gfinity Arénájában került megrendezésre, ahova 2 magyar játékos is sikeresen kvalifikálta magát.

Viszont azóta már megjelent egy másik e-sportra koncentráló játék, a Gran Turismo Sport. A lényeg, hogy vannak napi futamok, mindennap 3 másik pálya közül választhatunk, ahol online tudunk versenyezni. Itt Driver Ratinget és Sportmanship Ratinget kapunk, amiket ha jól teljesítünk, akkor növelhetünk. Minden verseny előtt a játékos tud egy time trialt futni, ahol a legjobb idejét veszi figyelembe a játék és ez alapján dől el, hogy melyik pozícióból fog majd rajtolni. A GT Sport összefoglaló cikkünket ITT OLVASHATJÁTOK el. Fuvaros viszont nap, mint nap olyan időket autózik, amivel gyakran bekerül a világ 10 leggyorsabb versenyzője közé, erre gyorsan felkaptuk a fejünket és egyből megkérdeztük, hogy most akkor mégis, F1 vagy GT Sport?

Hogyan jött a Gran Turismo? Korábban már játszottál a GT sorozattal, vagy ez az első?

"A Gran Turismo 5 volt az első amivel játszottam, nagyon megtetszett a hangulata, ezért a 6. résszel is gyakran mentem."

A F1 után mennyire kellett más stílust felvenned? Szoknod kellett ezeket az autókat, vagy simán ment?

"Az elején fura volt a kisebb tempó, de pár kör után beáll a ritmus. Valójában jobban kedvelem az e fajta autókat ezért szerencsére könnyen ment."

Melyik játékban látod a nagyobb potenciált, hogy e-sport legyen?

"F1 ugye volt már idén, GT még nem, de elképzelhető. Ahogy láttam rengetegen érdeklődnek a GT Sport iránt."

A GT Sporttal tervezel hosszútávra, vagy esetleg maradsz az F1-nél?

"Mindenképpen a GT Sporttal, de természetesen a Forma1-et is kedvelem, így párszor azért szeretnék ott is versenyezni."

Van esetleg valami titkod, hogy ilyen gyors vagy szinte az összes pályán, vagy ez már csak a profizmus?

"A korábbi részek tapasztalatai sokat segítenek, illetve a sok múltbeli gyakorlás talán."

Mit üzennél egy kezdő játékosnak, hogyan tudna a legjobban fejlődni?

"Azt üzenném hogy lelkesen gyakoroljon és élvezze a vezetés élményét a játékban, mert egyszerűen remek. A sok gyakorlás pedig mindig kifizetődik."

Jó azt látni, hogy már ebben a játékban is ott tudnak lenni a legjobbak között a magyarok, és a jövőben nagyon sok sikert kívánunk Fuvarosnak és reméljük, hogyha egyszer lesz e-sport verseny a GT Sport-ból, akkor ott is szurkolhatunk neki!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!