Előkerült egy Roshan Pit Bug, egy Bot TI meccsen pedig a szuperlassítás döntött

Előkerült egy Roshan Pit Bug, egy Bot TI meccsen pedig a szuperlassítás döntött

A Botoknak rendezett The International javában zajlik: rentegeg párosítás vívta meg már a saját csatáját, –egy duó azonban mindegyiknél érdekesebbre sikerült.

A képességek együttes használata, –és az utolsó tizedmásodpercekben történt sebzések révén– még a szuperlassítás után sem lehetett könnyedén eldönteni, hogy a Bloodseeker vagy a Death Prophet vitte-e be előbb a halálos találatot. Végül csak ki kellett hirdetni, és a bírák megerősítése után az előbbinek adták a pontot. Mostanra már tudjuk, hogy a BS 2-0-ával tovább is jutott a DP ellen.

Gyorsan vizsgáljuk meg a szituációt: első körben ötödik szintű mindegyik hős, és mindössze négy Iron Branch lehet náluk, ami a BS esetében plusz 90 életerő pontot garantált. Ez annyit jelentett, hogy a DP szemszögéből nézve nem volt elegendő az 5 Crypt Swarm. A vérre szomjazó másik ötös válaszul rögtön el is használta a Blood Rite-ot, azonban ehhez 2,9 másodperc kell, hogy aktivizálódjon a sebzése. Az utolsó pillanatban viszont megtörtént a csoda, és az öt Rite segítségével mindegyik DP elpusztult. Mindkét oldal még utolsó leheletével ütött egyet, –azonban a DP támadó animációja lassabb volt egy cseppet, mint a Bloodseekeré–, de minkét fél talált, így nem maradt élő karakter a pályán. Viszont a kikockázás nélkül esélytelen lett volna megmondani, melyikük került ki győztesen az összecsapásból. Capitalyst mondjuk nem így látta, –tényleg a BS diadalmaskodott szerintetek is?

Egy másik videó pedig alig néhány órája került fel a Redditre. Ebben egy szokványos jelenetet lehetne látni, mikor is a Sven úgy döntött, hogy a Blink és God's Strenght segítségével lemészárolja a Pit-ben lévő éppen Roshannal küzdő ellenfeleit. A sors útjai azonban kifürkészhetetlenek:

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések