TI8 mini-portré: Párizs és Kína összefonódása a vb címért

Amikor a pénz, a tehetség és az akarat találkozik.

Sokan nem biztos, hogy tudják, de az LGD Gaming az egyik legrégebbi DotA-t is támogató szervezet. 2009-ben For The Dream néven indult útjára egy csapat, majd megnyerték a SMM versenyét, ami egyből egy szponzorációt jelentett és azóta az LGD.Gaming-ként igyekszik meghódítani csúcsot a Dota 2-ben.

Kína jelentős erőt képvisel a Dota 2 világában, több játékosuk és csapatuk is ott van a legjobbak között, sőt 2012-ben, 2014-ben a Newbee, majd 2016-ban a Wings ülhetett a világ trónjára. Ha ezt a tendenciát nézzük, akkor két évente kínai ötöst avatnak világbajnokká, szóval már csak ezáltal is az egyik legnagyobb várományosa lehet idén a címnek a PSG.LGD.

2012-ben egyébként nagyon rajok voltak, a csoportot 14-0-ával zárták, aztán a felsőágon is kenterbe vertek mindenkit, egészen addig, amíg a felsőági döntőben nem találkoztak a Na'Vi-val. Szoros meccseken végül vereséget szenvedtek és szembe jöttek velük honfitársaik. Szégyen szemre 18-0-ás stat után, előbb az ukránok, majd az Invictus Gaming is legyőzte őket, szóval érthető, hogy a rettentő csalódottak voltak a bronz érem osztásánál. Jobb eredményt egyszer sem sikerült elérniük, 2015-ben szintén felállhattak a dobogó legalsó fokára, de a fináléba sosem tudták be verekedni magukat. Az első The International óta viszont mindegyiken ott voltak, ezt pedig rajtuk kívül egyetlen másik együttes sem mondhatja el magáról.


Wang "Ame" Chunyu


Lu "Somnus丶M" Yao


Yang "Chalice" Shenyi


Xu "fy" Linsen (kapitány)


Yap "xNova" Jian Wei

A Dota 2 Pro Circuit harmadik helyén végeztek, miután 7332 pontot szedtek össze, ezt pedig senki nem veszélyeztette, hiszen mögöttük több mint 2k-val maradt le a Team Secret. Vonzza őket a harmadik hely, melyet most már a legszínesebb éremre cserélnének 6 év után. Az egy évnyi vívódás tehát meghívót ért az időközben a Paris Saint-Germain futball klub együttmökődésével tovább erősődő szervezet számára. Ez a közös projekt annyira sikeresnek bizonyult, hogy első versenyüket, az Epicenter XL-t rögtön meg is nyerték.

Figyelemre méltó szereplések

Epicenter XL Major, MDL Changsha Major bajnokai

Hogyan jutottak ki?

Kanadába? Repülővel! Egyébként az egyik leggyengébb kínai ötöst kovácsolták ütőképes csapattá, majd a PSG megjelenésével egy TI esélyes együttés váltak az év folyamán és pár hónap alatt lealázták a világot, hogy ott lehessenek a vb-n.

Mit várhatunk tőlük?

Bronzot. Áh, abból már van kettő nekik, szóval biztos nem tartanak még egyre igényt. Mindenesetre, ha a fentebb leírt 2 éves periódus igaz, akkor ők a legnagyobb esélyesei a következő Aegisnek, ezzel pedig megmenthetnék keleten is a haldokló játékot.

Hogyan lehet valami frappánsat mondani róluk?

Gondoltátok volna, hogy egy nap Párizs és Kína együtt fog küzdeni egy világbajnoki trófeáért? A nagy álmodozásaik a vb címről nem csak abból fakad, ha kicserélnek egy betüt a nevükben, hanem idén tényle reális elvárás a feltámadó LGD-nél az első hely.

Mi lehet a siker kulcsa?

Egy kínai közmondás úgy tartja:

"Ha nem bukod el a döntőig vezető utat és diadalmaskodsz a végén, akkor te győztél"

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!