Pudge és Crystal Maiden megszívta a 7.19 frissítésben

Valószínűleg a most kiadott az utolsó patch a The International előtt, de lehet, hogy 1-2 hős esetében kicsit túlzásba estek IceFrogék.

Július végére időzítette a Valve a 7.19-es jelű patchet, mellyel igyekeztek az utolsó simításokat is elvégezni a játékon. Év elején nyilatkozták ugyebár, hogy két hetente adnak ki új frissítéseket a játékhoz, és ha ezt szem előtt tartjuk, akkor a The International előtt már nem igazán kapunk egyet sem, ugyanis Kanadában augusztus 15-én kezdődik meg a világbajnokság csoportmérkőzése. Addig aligha akarnak már belenyúlni, de a kérdés az, hogy jól döntöttek-e a buffokat és a nerfeket illetően?

Ha követtétek a Dota Summit 9 versenyét, akkor ott azért észrevehető volt, hogy Pudge és Crystal Maiden igen népszerűvé vált a profik körében. Nem tartozik a hivatalos DPC versenyek közé a BTS évek óta futó sorozata, -így kérdéses mennyire érdemes a statisztikáit komolyan venni-, mindenesetre IceFrogék úgy látták, ha lépnek az ott látottak alapján. 

Általános

  • A napi bónusz hős 2 Mango helyett 1-et kap
  • Az elsődleges dzsungel Shrine alatt található sziklaszirt közelébe 2 fák pakoltak be

Hősök

  • Abaddon: Mist Coil manaigénye 50/60/70/80 helyett minden szinten 50
  • Ancient Apparition: Ice Vortex manaigénye 80/90/100/110-ről 65/80/95/110-re módosult
  • Bloodseeker - Level 25 Talent: +20% Max Thirst és Sebzés helyett +18%
    Bloodseeker: Thirst bónusz 16/24/32/40-ről 7/18/29/40-re módosult
  • Broodmother: Spin Web extra mozgási sebessége 40/50/60/70%-ról 25/40/55/70%-ra módosult
    Broodmother: A Spin Web charge újratöltődési ideje 40-ről 45 másodpercre nőtt
  • Centaur: Az alap Strenght-je 2-vel nőtt
  • Crystal Maiden: Crystal Nova manaigénye 100/120/140/160-ról 130/140/150/160-ra módosult
  • Drow Ranger: Az alap Strenght-je 1-el csökkent
  • Enchantress: Nature's Attendants manaigénye 110/120/140/150-ről 170/160/150/140-re módosult
  • Juggernaut: Blade Fury sebzése 80/105/130/150-ről 90/115/140/160-ra nőtt
  • Necrophos: Reaper's Scythe Scepter ujratöltődési ideje 55/40/25-ről 60/50/40-re nőtt
    Necrophos: A Ghost Shroud saját magán 30% helyett 40% mágia ellenállás redukálást jelent
    Necrophos: Reaper's Scythe varázslati ideje 0.5-ről 0.55 másodpercre nőtt
  • Ogre Magi: Fireblast sebzése 55/110/165/220-ról 60/120/180/240-re nőtt
  • Outworld Devourer: Sanity's Eclipse sebzés szorzója 8/9/10-ről 9/10/11-re nőtt
    Outworld Devourer: Essence Aura mana bónusz 125/200/275/350-ről 150/250/350/450-re nőtt
  • Phantom Lancer: Juxtapose Illúziók 500% helyett 600% sebzést szenvednek el
    Phantom Lancer: Az alap Intelligence-je 2-vel csökkent
  • Phoenix - Level 15 Talent: +60 Fire Spirits DPS (sebzés/másodperc) helyett +50
  • Puck: Waning Rift silence időtartama 1.5/2/2.5/3-ról 2/2.5/3/3.5-re nőtt
  • Pudge: Meat Hook újratöltődési ideje 17/15/13/11-ről 27/22/17/12-re nőtt
  • Pugna: Az alap sebzése 2-vel csökkent
  • Riki: Smoke Screen varázslati ideje 0.4-ről 0.2 másodpercre csökkent
  • Shadow Shaman: Az alap Armor-ja 1-el nőtt
  • Sniper - Level 15 Talent: +25 Shrapnel DPS helyett +35
  • Sven: Az alap sebzése 2-vel nőtt
  • Templar Assassin: Psionic Traps sebzése 250/350/450-ről 250/300/350-re módosult
  • Timbersaw: Reactive Armor-ból kapott plusz páncélzat az elszenvedett ütések után 1/1.2/1.4/1.6-ról 1.3/1.4/1.5/1.6-ra módosult
  • Treant Protector: Leech Seed manaigénye 80/95/110/125-ről 100/110/120/130-ra nőtt
  • Visage: Gravekeeper's Cloak aktiválásához szükséges minimum sebzés 50-ről 40-re csökkent
  • Weaver: Az alap Mozgási Sebessége 280-ról 275-re csökkent
  • Windranger: Windrun újratöltődési ideje 12-ről 15/14/13/12-re módosult
  • Winter Wyvern: Splinter Blast manaigénye 90/110/130/150-ről 105/120/135/150-re módosult
  • Zeus: Nimbus sugara 500-ról 450-re csökkent

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!