TI8 mini-portré: Egy dolgot nem titkolnak

TI8 mini-portré: Egy dolgot nem titkolnak

Egy különös titok került napvilágra 2014 év közepén, akkor senki sem sejtette -majd később világossá vált-, hogy Puppey egy szupersztár alakulatot hozott létre.

A Team Secret eredetileg a Natus Vincere, a Fnatic és az Alliance játékosaiból állt, és egy hihetetlen nevekből álló csapatj jött létre a TI4 utáni átigazolási időszakban. A szervezetet korábban bejelentették, hogy részt vesznek különböző versenyeken, de hivatalos névsor ekkor még nem volt. A Star Ladder Star Series 10. szezon első napjának reggelje bizony nagy izgalmakat hordozott magában, ugyanis a verseny honlapja erősítette meg a pletykákat: Puppey, Kuroky, s4, Fly és BigDaddy egy csapatban küzd majd.

Sokáig nem maradt együtt ez a félelmetes ötös, hiszen pár hónap után ketten is távoztak, helyükre pedig Arteezy és zai csatlakozott a Secrethez a Dota 2 Ázsia Bajnokságra. Néhány kiábrándító eredmény után beindultak és egymás után több LAN-t is megnyertek, és ők léptek elő a The International 2015 legnagyobb esélyesévé. Nos a hatalmas várakozásokat alulmulták, és talán a túlzott teher a vállukon már soknak bizonyult, a Virtus.Pro ellenében ugyanis egészen hamar bepakolhattak a bőröndjükbe.

Megint egy TI utáni időszak, mely nem maradt csöndes a csapat háza táján, Puppey-n kívül ugyanis mindenki elhagyta az egyesületet. Új arcok és régi motorosok érkeztek; a következő felállás olyan nevekből állt, mint EternalEnvy, MiSeRy, pieliedie és a pubsztár w33 . A Frankfurt Major előtt elég szép erődemonstrációt tartottak, végigverték többször is az egész mezőnyt. Sőt, az első hivatalos Valve Majorön is elérték a döntőt, ott viszont az OG szemtelen játékával megálljt parancsolt nekik. Ez olyan sokként érte őket, hogy a következő időszakban csak keresték önmagukat, és sorra korán bukták el a tornákat. Mégis, valami csoda folytán maguk mögött hagyták a múltat és -fene tudja honnan-, de megújult erővel vágtak neki a Shanghai Majornek, és végül fel is ülhettek a trónra. Hiába azonban a parádés eredmény, nem sokkal a történtek után w33 és Misery elköszönt a csapattól, helyüket pedig Arteezy és Universe vette át.

2016-ban bővült a szervezet, további játékokban is megjelentek, női CS:GO ötöst szerződtettek, és úgy tűnt jó lóra tettek, hiszen a hölgyek korábban megnyerték az IEM World Championshipet, emellett pedig egy koreai Street Fighter profi játékost is szponzoráltak, név szerint Lee Chung Gont (Poongko).

A Dota világában azonban mégsem sikerült megszilárdítaniuk az ötösüket. 2016. június 9-én -csak néhány nappal a Team Secret és az EG csúfos Manila Major leégése után- a Secret bejelentette, hogy Universe csatlakozott az EG-hez. Az ő pótlására BuLba tette tiszteletét Team Secretnél. Azért az látható, hogy az évek folyamán állandó változásokon ment keresztül a Secret, persze nem titkolt módon mindig azzal a céllal módosítottak a felálláson, hogy legyen esélyük a TI diadalra.

Miután 2017 májusáig igazából nem sikerült semmilyen nagy rendezvényt behúzniuk, sőt a mélypont az SG e-sports ellen elszenvedett vereség volt. Ekkor Puppeyék megint komoly átszervezésbe kezdtek, a Team Secret pieliedie helyett felvette YapzOr-t. Bár eredményeik némileg javultak, nem volt kielégítő a szezon számukra. A The International 2017-re nem kaptak direkt meghívót, és ugyan a vb-re mégis kijutottak, de csak a csalódást keltő 9-12. helyen zártak. Ekkor pedig drasztikus változások következtek: KheZu és MP távozott, helyüket pedig FATA és Ace vették át.


Marcus "Ace" Hoelgaard


Yeik "MidOne" Nai Zheng


Adrian "Fata" Trinks


Yazied "YapzOr" Jaradat


Clement "Puppey" Ivanov

Figyelemre méltó szereplések

Dreamleague S8 és S9 bajnokai. Megnyerték emellé az igen nívós mém Captain’s Draft tornát is, melyet a BTS szervezet. A poén ellenére igen színvonalas esemény volt, de tényleg.

Hogyan jutottak ki?

Ez a csapat vett részt a legtöbb Dota 2 Pro Circuit versenyen (Newbee mellett), és bizony néhány alkalommal szemet kápráztató módon sikerült kiesniük, na jó, azért játszottak remekül is és kiharcolták a meghívót.

Mit várhatunk tőlük?

Bizonyos hősöket szeretnek más pozícióba és szerepkörbe pakolni, amire az ember azt mondaná, hogy ne nevettess, így biztosan kikapnak, hiszen ezek a karakterek nem arra valóak, mint amit ők kitaláltak nekik. Semmi pánik, ez a keszekuszaság sokszor a Secret ellenfeleit is megbénítja, és bizony Puppey révén ilyen különös taktikákat láthatunk majd tőlük, ebben biztos vagyok.

Hogyan lehet valami frappánsat mondani róluk?

Párszor elhangzott már a második választási fázisban: 

"Itt most simán jöhet Ace-nek egy Meepo, majd meglátjátok"

Mi lehet a siker kulcsa?

Annak ellenére, hogy egy meghatározó és erős csapattá kovácsolódtak, a Team Secret legjobb eredménye az összes TI-t figyelembe véve a 7/8. hely volt a TI5-ön. Szóval mostani formájukat nézve, ettől -félgőzzel- csak jobbak lehetnek. Egyébként Puppey már tudja milyen érzés TI-t nyerni, -szóval képes lehet újra az aranyig vezetni együttesét. Egy dolgoz biztosan nem titkolnak, fel akarják emelni az Aegist augusztusban!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

 

Kövess Minket!