Jelentős változásokat hajtott végre a Valve az új DPC szezonban!

Jelentős változásokat hajtott végre a Valve az új DPC szezonban!

A tavalyihoz képes rendesen felforgatja a Valve a következő szezon szabályait, –és úgy tűnik egy Major sokkal jobban fog számítani idén.

Új formát ölt a 2018/19-es versenynaptár, melyről most maga a Valve osztott meg hivatalos információkat. A Dota 2 Pro Circuit tavaly került bevezetésre, de olyannyira zsúfolttá vált a naptár, hogy kénytelenek voltak változtatni. Az eddig több, mint 10 Major és Minor helyett mindössze csak 5-5 lesz megrendezve világszerte, a pontszerzés visszont marad.

Ebben a rendszerben azonban több fontos változás is történt, –de előbb lássuk a már előre lekötött tornák időpontjait:

Egy Majorön 16, míg egy Minoron 8 együttes vehet részt, és a pontokból a végén mindenki részesül. Drasztikus módosítást eszközöltek a pontozást illetően:

Ha nem magam láttam volna el sem hiszem, hogy ekkora különbség van a Major és Minor titulus között. A Major 15.000, míg a Minor csak 500 pontot jelent. Az alábbiak szerint alakul az elosztás:

Minden egyes tornán dupla-ágrajzos lebonyolítás lesz.

Major

Minor

Nem csak ez a része változott, ugyanis a játékosok már külön nem kapnak, szóval a verseny után már csak a csapatok gyűjthetik a pontokat. Ráadásul az eddigi 8 helyett most 12 gárdát hív meg a Valve a TI9-re. A többieknek marad a regionális selejtező, mindegyikből egyetlen ötös kvalifikálhatja magát a vb-re.

Az ütközések elkerülése végett azok az együttesek, akik már kijutottak egy Majorre, akkor a következő Minoron nem vehetnek részt. A pontgyűjtés a selejtezőket nem befolyásolja, –azonban a Valve hozzátette, hogy a regionális kvalifikációkra meghívott csapatok kiválasztásánál bizony ezt figyelembe vehetik.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések