A Rainbow Six előretörése egyszerűen megállíthatatlan

A Rainbow Six előretörése egyszerűen megállíthatatlan

A Ubisoft igazán büszke lehet ezekre az eredményekre.

Az elmúlt évek során rengeteg játékkiadó és fejlesztőcsapat próbálkozott meg azzal, hogy újabb e-sport címekkel örvendeztesse meg a kompetitív címek kedvelőit. Ők időt, energiát és pénzt sem sajnáltak arra, hogy minél inkább megszerettessék a játékosokkal az általuk összehozott alkotásokat, –amiket ugyebár minél többen kezdenek el amatőr, vagy profi módon rendszeresen űzni, azzal annál tovább tudják az adott címeket életben tartani. 


A versenyszerűen játszott játékok közül azonban kiemelkedik a Ubisoft nevéhez köthető Rainbow Six Siege, ami a megjelenés óta eltelt 3 év alatt folyamatosan (!) növelni tudta népszerűségét. Ez egészen odáig vezetett, hogy 2018 novemberében egyéni rekordot sikerült felállítania, ami igencsak komoly fegyverténynek számít olyan játékok mellett, mint az Overwatch, a FIFA vagy a Rocket League. 

Persze, ebben nagy szerepet játszott az a tény is, hogy a legnagyobb nézői bázist mindig akkor sikerült a játéknak produkálnia, amikor valamilyen nagyobb e-sport esemény rendeztek meg belőle. Külön érdekesség, hogy az ilyen grandiózus eventek után is folyamatos növekedést mutatott nézőszámban a játék, azaz egyre többen kaptak kedvet ahhoz, hogy más játékosokat követve újabb megmozdulásokat sajátíthassanak el. 


A Rainbow Six sikeréhez az is nagyban hozzájárult, hogy a játék készítői a legtöbb, kompetitív szinten játszó felhasználó által már jól ismert ESL-lel dolgoztak össze annak érdekében, hogy még több emberhez eljuttathassák a kisebb és nagyobb versenyeiket. Ráadásul a srácok már a játék megjelenése előtt egy évvel (!) elkezdték kidolgozni a közös együttműködés részleteit, hogy valóban kihasíthassanak egy szép szeletet az e-sport névre keresztelt tortából. 

Ennek érdekében már a kezdetektől rendszeresen szerveztek mindenki számára könnyen elérhető heti versenyeket, amiket összesen 10 régióban futtattak. Aminek igazán örülhettek a rajongók, hogy ezeket nem csak a PC játékosoknak szervezték meg, hanem az XBOX és PlayStation 4 tulajdonosok is részt vehettek rajtuk, -–persze, egymástól szépen elkülönítve. 


Ezután indult csak el a méltán népszerű Pro League, ami értelemszerűen a profi játékosoknak kívánt megfelelő platformot teremteni. És akkor még nem beszéltünk az olyan grandiózus eseményekről, mint a Six Invitational és a Paris Major, ahol valóban a világ legjobb játékosai feszülhettek egymásnak.

Így a Ubisoft lett az egyik első játékkiadó, aki egy igencsak telített piacon tudott kijönni egy olyan e-sport címmel, ami a mai napig játékosok tömegeit képes lázba hozni. Ráadásul, ha hihetünk nekik, akkor még 10 éven át fogunk újabbnál újabb tartalmakat kapni, –úgyhogy egyhamar biztosan nem fogunk ráunni!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

  

Kövess Minket!