Hirdetés

A Shock és a Titans csap össze az Overwatch League első etapjának döntőjében!

Sensevida | 19/03/24 18:02
Cikk mentése

A tét nem kevés, hiszen a győztes a dicsőség mellett 200 ezer dollárt vihet haza a meccs végén. 

Hirdetés

Az Overwatch League első etapjának rájátszásába nyolc csapat kvalifikálta magát, hogy megküzdhessenek a remélhetőleg leköszönő GOATS meta királyának titulusáért és az 500 ezer dolláros összdíjazásért. A negyeddöntők érdekes módon tartogattak meglepetéseket bőven, a Seoul Dynasty például kiütötte az eddig veretlen New York Excelsiort, a Fusion megállította a Reign menetelését, a Shock pedig három pálya alatt lazán hazaküldte a Toronto Defiantot. 

"A Philadelphia Fusion nem egy playoff képes csapat a jelenlegi metában" - MonteCristo

A kommentátor ezen kijelentése nem vénült valami jól, mivel az alakulat sikeresen megnyerte tegnapi mérkőzését az Overwatch League első etapjának rájátszásában. 

Az elődöntőket a tegnapi nap folyamán rendezték, lássuk is az eredményeket!

Seoul Dynasty vs. Vancouver Titans

Habár a Seoul kiütéssel győzött a negyeddöntőben a New York Excelsior felett, nem volt kérdés, hogy a Vancouver ellen nem sok esélyük lesz az elődöntő során. A szabályok miatt Bo7-et játszott a két csapat, melynek első helyszínén már látszott, hogy a Vancouver brutális erődemonstrációt fog tartani. Hollywoodon a Dynasty ugyan csak overtime-ban, de eljutott a harmadik pontig,  oldalcsere után azonban védekezésük halovány volt, így az állás 0:2-re módosult. Temple of Anubis is hasonló szituációt hozott, a tigrisek elfoglalták mindkét pontot, mire a Titans elsöprő erővel reagált és lényeges időhátralékkal tették meg ugyanezt. A második kör semmi jót nem hozott a Dynasty számára annak ellenére, hogy a rendelkezésre álló 1 perc alatt elfoglalták a célpont kétharmadát, mivel a kanadaiak tiszteletet nem mutatva sok DPS-es kompozícióval mentek rájuk, ráadásul még a main Tank Bumper is Hanzot játszott, hogy megzavarja őket. Nem árulok el nagy meglepetést, hogy a széria utolsó állomásának számító Rialto sem alakult valami fényesen jehongék számára, ugyanis a Vancouver itt is domináns teljesítményt nyújtott és befejezte a találkozót. Seoul Dynasty vs. Vancouver Titans - 0:4

Overwatch League on Twitter

We also love you Bumper! #OWL2019 Who do you want to see the @VancouverTitans face off against in the Stage Finals tomorrow? Find out who Bumper wants to play. https://t.co/hwvOOA9ODQ

Philadelphia Fusion vs. San Francisco Shock

Előzetesen ugyan arra tippeltem, hogy a Fusion izgalmas meccsen veri majd a Shockot, viszont Ilios láttán már kezdtem izzadni, mivel a kaliforniaiak rendkívül magabiztosan nyitottak és két kör alatt lerendezték a pályát. A Philly vesszőfutása Hollywoodon is folytatódott, védekezésük hagyott némi kívánnivalót maga után, továbbá az oldalcsere után még az első pontot sem sikerült befoglalniuk, így az állás 0-2-re módosult. A tempóból Horizonon sem vissza a Shock és 4-2-vel nyerték a helyszínt, a kegyelemdöfést pedig Rialtón vitték be, miután betolták a célig a payloadot, védekezéskor pedig az első pontig sem engedték a Fusion támadását. A végeredmény kiábrándító 0-4, őszintén szólva picit többet vártam a Fusiontől, bár benne van a pakliban, hogy a Cisco csak szimplán felnőtt a feladathoz. Philadelphia Fusion vs. San Francisco Shock - 0:4. 

Ha szeretnétek visszanézni a meccseket, azt az alábbi videóra kattintva tehetitek meg.


Az Overwatch League első etapjának nagy döntőjét tehát az eddig veretlen Vancouver Titans és a San Francisco Shock vívja, közép-európai idő szerint este 20:00-tól. A formátum szerint a meccs Bo7 lesz, az első helyezett pedig a dicsőség mellett 200 ezer dollárt vihet haza. 

  • Vancouver Titans vs. San Francisco Shock - 20:00

Habár a Shock bármennyire is mutatott fejlődő tendenciát a közelmúltban, a Titans magabiztosságával kétlem, hogy fel tudnák venni a versenyt, nem is beszélve arról, hogy a két csapat legutóbbi találkozóját utóbbi nyerte, nem kis előnnyel. Remélhetőleg persze nem lesz igazam és egy különösen izgalmas meccset tekinthetünk majd meg, ha ti is néznétek a találkozót, menjetek fel az Overwatch League Twitch csatornájára. Jó szórakozást!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

 

Cover: San Francisco Shock

Hirdetés
Légy Te az első hozzászóló!
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?