Izgalmas meccseket hoz az Overwatch League második etapjának harmadik hete!

A Dallas Fuel vs. Seoul Dynasty rangadót mindenféleképpen érdemes lesz figyelni.

Az Overwatch League idei szezonja azért is különleges, mert a Los Angeles Valiant, az Atlanta Reign, illetve a Dallas Fuel már a hazai arénáiban is rendez majd mérkőzéseket. Utóbbi csapat eseménye a második etap teljes negyedik hetét teszi majd ki és nemrég bejelentették, hogy az utolsó szálig is elfogytak a jegyek és az Arlingtoni Esports Center mindkét nap tele lesz. 

Ne rohanjunk azonban ennyire előre, hiszen a harmadik hét programja még hátra van és a ezúttal is 16 mérkőzésen izgulhatunk a csapatokért. A versenyhét szerencsére hoz néhány igencsak izgalmas párosítást is, összecsap például a régi rivális Dallas Fuel és Seoul Dynasty, plusz a komoly közös múlttal rendelkező New York Excelsior és Philadelphia Fusion, de érdemes lesz figyelni a Gladiators vs. Hunterst is, hiszen a kínai csapat elképesztő taktikákkal rukkolt elő korábban, a Los Angelesnek pedig mindenféleképpen nyernie kell, ha szeretné bebiztosítani magának a rájátszást. Az alakulatok közti erősorrend egyébként igencsak érdekesen alakul, legalábbis Montecristo legutóbbi elemző videója alapján. 

 
De haladjunk is tovább a ma esti meccsekkel: 

  • New York Excelsior vs. Philadelphia Fusion - 01:00 
  • San Francisco Shock vs. Toronto Defiant  - 02:45
  • Florida Mayhem vs. Los Angeles Gladiators - 04:30
  • Vancouver Titans vs. Dallas Fuel- 06:15

Előreláthatólag az Excelsior legyőzi majd a Fusiont, a Cisco átgázol majd a Torontón, ahogy a Gladiators is a Mayhemen, egyedüli kérdés csupán, hogy a Dallas Fuel tud-e valamit kezdeni az eddig veretlen Vancouver Titans ellen. A meccseket az Overwatch League Twitch csatornáján követhetitek majd, jó szórakozást!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

 

Kövess Minket!