Új hőst, Battle pass-t és nagy metaváltoztatást jelent majd be a Respawn az E3-on

Új hőst, Battle pass-t és nagy metaváltoztatást jelent majd be a Respawn az E3-on

Júniusban ismét érkezik az E3, a fejlesztők pedig nagy híreket ígérnek a Battle Pass-szel kapcsolatban.

Az elmúlt hetekben komolyabb transzparenciát és havi nagy frissítéseket ígért az Apex fejlesztő gárdája. Mindezt egy blogposztban pár napja meg is tették, ahol többek közt arról beszéltek, hogy egy ideig teljesen elengedik az új Titanfallt és inkább az Apexre koncentrálnak, ami mellett szeretnék, ha átéreznénk, hogy ez az első próbálkozásuk egy ingyen játszható játéka és tényleg nem számítottak ekkora közönségre. A posztból egyebek mellett az is kiderül, hogy a  Respawn nagy bejelentést tervez a június elején tartandó E3-ra. Leginkább azt árulta már el előre Drew McCoy, a játék gyártásvezetője, hogy a Battle Pass második szezonjáról leghamarabb ott lesz szó, így egészen június 7-ig élvezhetjük a kissé grindolosrá sikerült első szezont.

"Egy új Battle Pass, egy új hős, és valami metaváltoztató újítás is érkezik majd," ami az EA standjánál lesz bejelentve más játékokkal egyetemben. Mint azt fent is említettük, az EA Play péntek este kezdődik majd június 7-én, ami a szokásostól kicsit eltérő lesz, hiszen nem tartanak konferenciát, inkább egyszerre több streamen mutatják az új tartalmakat és a játékmeneteket. Ha minden a terv szerint halad, akkor június második hetében hallhatunk először az újdonságokról és még abban a hónapban be is kerülhetnek a játékba.

Az új Battle Pass és a hős magától értetendő, a metaváltoztatás viszont könnyen lehet egy pár komolyabb buff/nerf és egy új fegyver vagy tárgy is, ami tényleg komolyan felrázhatja a metát. A havi frissítések jó startnak tűnnek, reméljük a második szezon Battle Pass-sze is sokkal jobban sikerül majd, mint az első.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

  

Kövess Minket!