Amerika egyik kedvenc sörmárkája is beszállt az Overwatch League-be

Amerika egyik kedvenc sörmárkája is beszállt az Overwatch League-be

Az AB InBev cégcsoporthoz tartozó Bud Light a 2019-es szezon hátralévő részében ráadásul a LAN eseményeket is támogatja majd. 

Az Activision-Blizzard már a tavalyi szezonban is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minél több nagy szponzort szerezzenek az Overwatch League számára. A versenysorozat mögé első körben az Intel és az Omen by HP állt be, ezt követően pedig megjelent a Toyota és "Amerika legjobb korlátlan internet szolgáltatója" a T-mobile. Nate Nanzer és a liga szerencsére a 2019-es szezonban sem tétlenkedett és pár hónappal ezelőtt több évig szóló szerződést hoztak tető alá a Coca-Cola Company-vel is. 

A Coca-Cola érkezése óta azzal hirdették a márkát a közvetítéseken és a közösségi médiában, hogy az Overwatch League hivatalos alkohol mentes itala. Nemrég azonban a Blizzardnak sikerült szintet lépnie, ugyanis bejelentették, hogy szerződést kötöttek az AB InBev sörgyártó Bud Light márkájával, ami a 2019-es szezon hátralévő részében támogatja majd a versenysorozatot. A partnerség értelmében a brand névadó szerepet tölt be a Dallas Fuel, az Atlanta Reign, illetve a Los Angeles Valiant hazai hétvégéin, továbbá a szezonvégi Grand Finalst is szponzorálni fogja. Ezek az események különösen nagy nyilvánosságot kapnak, hiszen a helyszínen tartózkodó több ezer rajongó mellett a mérkőzéseket az ESPN2, az ABC, a Disney XD is adni fogja a Twitch mellett. A kollaborációval kapcsolatban az Activision Blizzard Esports Leagues divízió feje, Brandon Snow az alábbiakat nyilatkozta. 

"A partnerség egy olyan márkával mint a Bud Light és az AB InBev vállalat lehetőséget biztosít számunkra, hogy új és izgalmas módokon teremtsünk kapcsolatot a rajongóinkkal. Nagy örömünkre szolgál, hogy együtt dolgozhatunk egy olyan céggel, ami a meccsek izgalma és az ünneplés során össze tudja hozni a szurkolókat."


Az új partner fogadtatása egyébként nem feltétlenül volt zökkenőmentes, ugyanis rengetegen beleálltak a Blizzardba, amiért egy alkohol gyártóval és egy sör márkával kötöttek szerződést. A kritikusok nagy része azt hozta fel, hogy a stúdió gyerekbarát szemléletébe egyáltalán nem illik bele a Bud Light, ráadásul az Overwatch célközönségének nagy része bőven alatta van az alkohol fogyasztást engedélyező 21 éves korhatárnak. Érdekesség, hogy a Nielsen Esports Fan Insights szerint az Kínán kívüli Overwatch League rajongók 75% már legálisan fogyaszthat alkoholos italokat, továbbá a fő piacnak számító egyesült államokban a fanok 64% idősebb, mint 21 év. A körülmények tekintetében valószínűleg nem láthatunk majd Bud Light reklámokat a közvetítéseken, inkább kitelepített bárok és standok formájában, na meg a Bud Light Knight személyében fogják promótálni a márkát. Összességében a Blizzard egy újabb hatalmas lépést tett afelé, hogy minél nagyobb presztízst adjon az Overwatch League-nek. A versenysorozat hivatalos partnerei így a következők: 

  • Intel
  • OMEN by HP
  • Coca-Cola Company
  • Toyota
  • Fanatics
  • T-Mobile
  • State Farm biztosító
  • Bud Light

Szerintetek ki lehet a következő szponzor, aki beszáll az Overwatch League-be? 

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

 

Kövess Minket!