Hirdetés

Elképesztő rekordot ment az első 24 órában a TI9 Battle Pass!

TZeus | 19/05/10 10:49
Cikk mentése

Alig adták ki a Dota 2 TI9-hez az idei Battle Pass-t, amely meglehetősen remekre sikeredett, az első 24 órában óriási rekordot döntött.

Hirdetés

Mint minden évben, idén is 1.6 millió dollárral indította útjára a Valve a The International összdíjazását. A hozzá kiadott Battle Pass, amellett, hogy nagyszerű újdonságokat kínál, minden eddiginél nagyobb sikert jelentett a kiadónak eddig. Az első 24 óra alatt ugyanis majdnem 7.5 millió dollárig emelkedett a prize pool, ez pedig nagyságrendileg 1.7 millió dollárral haladja meg a tavaly ilyenkor látottakat. Ekkora különbség még sohasem volt két egymást követő esztendőben. Ne felejtsük el, hogy idén az alap 10 dolláros BP mellett vehetünk 50-es szintűt 25 és 100-as szintűt 50 dollárért is. Az ár 25%-a megy most is a nyereményalapba.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Jelen állás szerint körülbelül 30%-al tart előrébb a támogatást illetően a TI9, mint a TI8 ugyanezen időszak után. Szó mi szó tényleg pofásra sikeredett az idei compendium, a különleges chat wheel hangok mellett az új pálya kinézet, a szinte meztelen Axe átdolgozás, az élő tornyok, de a még be nem pakolt tartalmak is nagyon ígéretesek: tűkön ülve várjuk a gyermek Invokert, az átalakított creepeket, valamint az Eartshaker arcana-t is. Az Immortal kincsekről pedig ne is beszéljünk, itt megtekinthetitek az első szériának felhozatalát:

A cikk írása közben ez a szám azóta tovább nőtt, ugyanis átlépte már a 9 milliós határt a számláló, egészen pontosan 9,043,830 dollárnál jár a BP. Ezekszerint 2019-ben könnyűszerrel átlépjük a 26 milliós határt?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
1 db hozzászólás
  • nagyonjo33 13 napja
    Amit minden évben várok az a map terrain az idei is jól néz ki csak szerintem már volt hasonló távol keleti beütésű map (monkey kinges) és valami új stilusut vártam volna. Másik problémám hogy szerintem túl nagyok a fák lombjai, levelei zavaróak tudnak lenni néhány ösvényt nem is látni teljesen amik az erdőkben vannak. Viszont a lila virágok azok nagyon bejönnek. Azt is érdekes adat lehet hogy hol vasarltak annyi battle passt hogy így megszaladt 24 óra alatt, van egy érzésem hogy ez a kínai design és hogy ott lesz a TI kicsit a kínai vásárlokedv megnövekedését eredményezte
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?