Kispadra ült és alighanem távozik MATUMBAMAN a Team Liquidtől!

A Team Liquid komoly döntést hozott, carry játékosuk ugyanis nem tagja tovább az alapcsapatnak, miután bejelentették nem vele indulnak el az EPICENTER versenyén. A kispad egyben valószínűleg a távozását is jelenti.

Ez az ötös játszott a profi mezőnyt tekintve a legrégebb óta együtt, 2017. január 2-án csatlakozott hozzájuk GH és azóta érintetlen volt a még abban az esztendőben világbajnoki címet szerző ötös.

Az EPICENTER Major előtt - amely az utolsó a Dota Pro Circuit 2018/19-es szezonban - válltak meg a finn játékostól. Legalábbis a kezdőben már biztosan nem kap helyet Lasse "MATUMBAMAN" Urpalainen. A Team Liquid amellett, hogy az egyik legbiztosabb együttes volt, folyamatosan ott tudott lenni az élmezőnyben is. Valami azonban nem stimmelt a csapat háza táján, nem tudták ugyanis azt a kiemelkedő teljesítményt nyújtani, mint 2017-ben.

A 2015 októberében csatlakozó MATUMBAMAN-t tehát 4 év múltán váltják le a kék-fehérek. Ez idő alatt 16 trófeát szerzett társaival, akik azon különleges gárdák közé tartoztak, hogy egy The International aranyérem után nem estek szét, hanem megőrizték helyüket a legjobbak között. Sőt a 2017-es vb cím után olyannyira jól ment nekik, hogy viszonylag hamar direkt meghívót kaptak a TI8-ra is. Ráadásul még mindig a Team Liquid a legtöbb pénzt nyerő csapat, hiszen lassan 16 millió dollár nyereményt szereztek ilyen rövid idő alatt.

Az idei szezon egyébként nem indult számukra a legjobban, az első nagy eseményt kihagyták ugyanis, bár kijutottak a DreamLeague S10-re, később viszont lemondták a szereplést. A Chongqing Majorön ezután csak a csalódástkeltő 7-8. helyen végeztek, sőt a DreamLeague S11-en mindössze a mezőny végén zártak. Nem telt bele pár hét azonban, és össze tudták szedni magukat, majd a Paris Disneyland Majorön már a dobogó második fokára állhattak fel. Bár döcögős volt a szezonkezdet, mostanra elegendő pontot gyűjtöttek (a DPC lista 7. helyén állnak), hogy meghívják őket az augusztusi TI9-re.

Ennek ellenére mégsem elégedettek a mutatott játékkal és eredményekkel, ez pedig váltásra késztette a vezetőséget. A játékoscsere dacára a korábbi évekkel ellentétben most ez nem veszélyezteti a TI9 meghívójukat, mivel elegendő pontjuk marad a 20%-os levonás után is.


MATUMBAMAN búcsúvideója

MATUMBAMAN távozása viszont nem taglózta le a csapatot, hiszen a bejelentés szerint gőzerővel készülnek az EPICENTER Majorre, és már meg is van vaz új játékosuk, de a bejelentést csak a torna előtt néhány nappal teszik meg. MATUMBAMAN így szabadon igazolhatóvá vált, és gyanítom nem kell sok ideig várnunk, hogy feltűnjön egy másik együttesben.

A Team Liquid megmaradt játékosai:

  • Jordan Amer "Miracle-" Al-Barkawi
  • Bulgaria Ivan "MindControl" Ivanov
  • Lebanon Maroun "GH" Merhej
  • Germany Kuro Salhi "Kuroky-" Takhasomi

Az EPICENTER Major június 22-én kezdődik és 30-ig tart Moszkvában a CSKA Arénában, ott láthatjuk először akcióban az újdonsült TL rostert.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!