Hat osztály uralja a Rank 1 és Rank 5 közötti standard laddert

A Priest és a Warlock továbbra sincs sehol, és a Cyclone Mage is küszködik.

A legfrissebb júniusi metajelentés szerint a Priest ugyan egy kicsit előrelépett a népszerűségi listákon, de még mindig nem elég jó, hogy a regionális erőrangsor kilenc legjobb paklija között megtaláljuk valamelyik archetípusát. Nem a Priest az egyetlen hányattatott sorsú osztály, ugyanis se a Warlock, se a Mage nem szerepel túl jól, -bár a Cyclone Mage az ázsiai szerveren épphogy megcsípte a kilencedik helyet.

A Control Warrior kétségtelenül dominálja a mezőnyt, de nem sokkal lemaradva a Mech Hunter és a Murloc Shaman követik, és mindkettőre igaz, hogy jelentősen könnyebb beszerezni hozzájuk a szükséges lapokat, -így pedig nyilvánvalóan egy elérhetőbb alternatívát nyújtanak a Warrior mellett.

Az egy héttel ezelőtti erőrangsorhoz képest tulajdonképpen annyi változott, hogy a Murloc Shaman előretört az európai és ázsiai szerveren, míg az amerikain a Secret Hunterről mondható el ugyanez. Az előrelépés hasonlóképp számottevő a Bomb Warrior esetében is, ami például az ázsiai szerveren a nyolcadikról a negyedik helyre ugrott előre, és kereken 1%-ot javított az átlagos győzelmi arányán.

Control Warrior

Kód: AAECAQcIogKQB/kMkvgCjvsCoIADhp0Dn7cDC0uiBP8HnfACm/MC0fUC9PUCg/sCnvsCs/wCkp8DAA==

A Control Warrior lapjai közül kettővel részletesebben is foglalkoztunk korábbi cikkeinkben. Nevezetesen az Omega Devastatort a craftolásra leginkább ajánlott epicek közé soroltuk, továbbá Archivist Elysiana a legnépszerűbb 7+ mana költségű legendary minionok listáján a harmadik, győzelmi arány szempontjából pedig az első helyen zárt.

Mech Hunter

Kód: AAECAR8ErwTbCaCAA5+3Aw2XCOD1AuL1Au/1Arn4ApH7Apj7Aqj7Avb9Atf+AomAA8yBA7acAwA=

Mech Hunter alatt itt természetesen a rendkívül agresszív Bomb Hunterre gondolunk, ami több, mint méltó ellenfél bármely osztály számára. Épp ezért pár napja figyelmetekbe ajánlottunk néhány decket, amik felveszik vele a versenyt.

Murloc Shaman

Kód: AAECAaoIBP8Fp+4C7/cCuZkDDcUD2wP+A9AHpwiTCeKJA4yUA7WYA7+YA8aZA/SZA8edAwA=

A Murloc Shaman játékstílusára relatív könnyű ráérezni, és a metától függően természetesen lehet módosítani rajta. Többen például előszeretettel játszanak dupla Earth Shockot a mechek miatt, és a Rise of the Mechs eseménnyel felerősített Storm Bringer is helyet kap egyes összeállításokban.

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!