135 ezer dollárt keresett a csapat, a játékos nem kapott semmit!

David 'Moonmeander' Tan játszott néhány komoly versenyen ebben a szezonban és elégedetten hátradőlhetne, azonban egyetlen fityinget sem látott eddig a nyereményből. Rasmus 'Chessie' Blomdin pedig arról panaszkodott, hogy esélye sem volt játszani a legnagyobb tornákon.

Két Minor és egy Major, pénz semmi

A Tigers 2019. júniusában döntött úgy, hogy elengedi a játékosait, majd megszüntették a szervezetet. Az utolsó aktív játékosuk Theeban '1437' Siva volt, aki végül a J.Stormhoz távozott. A tigrisek egész sikeresen vágtak neki az új szezonnak, megnyerték az első Minor-t és a Kuala Lumpur Major 13-16. helyén végeztek. A kettő szereplés együttvéve 135 ezer dollárt termelt a Tigersnek.

A kanadai offlaner mindkét eseményen a csapat tagja volt, egy tweetben viszont arról számolt be, hogy a vezetés még mindig nem fizetett neki. Sőt arról is beszélt, hogy előtte ott volt a GESC-en is, de még mindig tartoznak felé. Azon a Minoron még a Digital Chaossal vett részt, pedig a GESC E-Series: Jakarta-n a 7-8. helyen zártak. A posztból kiolvasható még, hogy az elmúlt 2 DPC szezonban konkrétan 0 dollárral duzzadt a pénztárcája.

Egyelőre megy tehát a mutogatás, de arról nem tudni, hogy maguk a szervezetek vagy a verseny szervezői nem fizettek eleddig.

Tier 2-3 Dota

Rasmus 'Chessie' Blomdin a The Final Tribe midese. A svéd játékos a szezon legelső Minor tornáján még ott volt együttesével, de másik DPC eseményen már nem tudott részt venni. Ráadásul most a The International 2019 regionális selejtezőjében egyetlen győzelemre voltak a sanghaji világbajnokságtól. Chessie most leírta, hogy mi a gond Dota-ban a Tier 2 és 3-as csapatok esetében.


Chessie a kép jobb oldalán látható

Egy bejegyzésben elmagyarázta, hogy nagyon nehéz volt neki és csapata számára ez a szezon. Annak ellenére, hogy azt gondolja ők egy jó ötös, mégis lehetetlen szinte pénzt keresniük. Ebben az esztendőben ugyanis "csak" 17.500 dollárt (kicsivel több, mint 5 millió Forint) gyűjtöttek. A probléma szerinte az, hogy a DPC csak a legjobbakat díjazza, akik a Major eseményekre kijutnak, és mivel kvalifikálniuk is kell rá, esélyt sem hagynak a kisebbeknek. Ez kvázi ellehetetleníti a kisebb (Tier 2-3) csapatokat, ráadásul a DPC-n kívül alig akad verseny. Szerinte újra kellene gondolni a Dota Pro Circuit struktúráját már az ősztől kezdődően.

Van benne igazság amit mond. Szerintetek a TI-ból befolyó összeget kellene jobban elosztani és felépíteni szélesebb körben a versenyszerű Dotát vagy a TI továbbra is mindenek felett álljon?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!