Lemondott a NiP vezérigazgatója! - Elveszíthetik legnagyobb szponzorukat a svédek?

Lemondott a NiP vezérigazgatója! - Elveszíthetik legnagyobb szponzorukat a svédek?

Tovább bonyolódik Fifflaren és Hicham Chahine helyzete.

Lassan valaki meg fogja venni a jogokat és TV képernyőkre viszi Fifflaren és a NiP sztoriját. Viccet félretéve, hatalmas bombát robbantott az ex-NiP játékos pár hete, amikor kiteregette a svédek szennyesét. Rossz bánásmód, ellopott pénzek, indoklás nélküli kirúgások. A NiP vezérigazgatója próbálta ugyan menteni a menthetőt, de úgy látszik feladta, sőt, minden bizonnyal következményei is lesznek a Fifflaren interjúnak.

Hicham Chahine első alkalommal azzal próbálta védeni magát és a jelenlegi vezetőséget, hogy ők 2016 elején érkeztek a NiP-hez, és rögtön egy alapos átvilágítással kezdték a munkájukat, ami után a régi tartozásokat is kifizették. Hamar kiderült, hogy Hicham már 2014 óta a NiP-nél dolgozik, igaz állítása szerint akkor még csak befektetőként volt jelen a svéd csapat életében. 

Fifflaren viszont egyszerűen verhetetlennek tűnik, mindenre van válasza, sőt, még bizonyítéka is. Így például e-maileket is nyilvánosságra hozott 2014-ből és 2015-ből, amik bizonyítják, hogy Hicham már akkor is a játékosok szerződéséért volt felelős és rendszeres megbeszéléseket tartott, mind a játékosokkal, mind a teljes vezetőséggel.

Ez már a CEO-nak is sok volt, a rengeteg negatív kritika hatására inkább lemondott vezetőségi posztjáról az XTRFY-ban. A cég a NiP egyik legnagyobb és legrégebbi szponzora, ahonnan július 28-án távozott Hicham. Hivatalos tájékoztatást sem tőle, sem az XTRFY-tól nem kaptunk, de az online cégjegyzékben minden látható, napra pontos dátumokkal. Ugyanakkor Hichamnak még mindig van szava az XTRFY-ban, hiszen továbbra is 50%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik a cégben. Nagyon nem jönne jól a svédeknek, ha elveszítenék az egyik legnagyobb szponzorukat, reméljük erre sosem fog sor kerülni.
Kétlem, hogy ennyivel megúszná majd az ügyet Hicham, különösen úgy, hogy továbbra is vezetőségi tag a WESA-ban. A WESA, vagyis a World Esports Association pedig pontosan azt a célt tűzte ki maga elé 2016-os megalakulásakor, hogy összefogja, ha kell átvizsgálja az e-sport minden ágazatát, képviselje annak játékosait és segítse őket. Kíváncsian várom Hicham, a NiP, az XTRFY és/vagy a WESA hivatalos közleményét, aligha fog az egész ügy elülni szép csendben.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések