Hivatalos: KuroKy és a többiek elhagyták a Team Liquidet, de nem esik szét a csapat!

Hivatalos: KuroKy és a többiek elhagyták a Team Liquidet, de nem esik szét a csapat!

A TI9 utáni átigazolási időszak legnagyobb híreként terjed a nagyvilágban, a Team Liquidnek nincs már Dota 2 csapata.

2017 világbajnokai - w33ha-t kivéve - saját kérésüket tolmácsolták a Team Liquid vezetősége felé, miszerint elhagynák a szervezetet és KuroKy vezetésével sajátot alapítanának. Gyors és mindkét félnek kielégítő megegyezés után a Liquid vezérigazgatója, Victor "Nazgul" Goossens bejelentette, hogy búcsút vesznek korábbi játékosaiktól.

"Bár nagyon szomorú vagyok emiatt, mégis azt kell mondjam, ők voltak a legjobb csapatom, olyanok voltak, akikről álmodik az ember. Büszke vagyok rájuk, és az elmúlt 4 év felejthetetlen marad számomra. Kívánom, hogy érjék el a céljaikat és legalább ilyen sikeres legyen a saját csapatuk is."

Nem szűnik meg azonban a Team Liquid a Dota 2 világában, miután új tehetségeket igyekeznek felkutatni a következő időszakban és azon lesznek, hogy legalább ilyen jó eredményeket érjenek el.

Kuro "KuroKy" Takhasomi szintén arról beszélt a szeptember 13-án megjelent videóban, hogy minden támogatást megkapott a Liquidtől, és nem is nagyon kívánhatott volna jobb menedzsmentet. A döntés az övéké volt, új álmokat és célokat tűztek ki maguk elé, amelyeket szeretnének megvalósítani. Egyelőre az új projektről nem árulhatott el még sokat, és az is látszott, hogy nehezen bírja könnyek nélkül a beszédet. Az is nyomott hagyott a kapitányon, hogy nem sikerült a búcsúzás előtt megnyerniük a TI9-et, de motivációból nincs hiány, és szeretnének egy nap újra felülni a világ trónjára.

Az ex-Liquid roster a következő:

  • Amer “Miracle-” Al-Barkawi
  • Aliwi “w33” Omar
  • Ivan “MinD_ContRoL” Ivanov
  • Maroun “GH” Merhej
  • Kuro “KuroKy" Takhasomi
  • Edző: Roman “rmN-” Paley

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések