Rep kispadra ül, és visszatérő MNEB bajnokkal egészül ki a Salamander!

Rep kispadra ül, és visszatérő MNEB bajnokkal egészül ki a Salamander!

Néhány hónapja úgy tűnt megtalálták a megfelelő ötödik játékost, most viszont közös megegyezés alapján Rep tartalék játékos lett, helyét pedig az MNEB arany után a profi pályafutását jegelő, és most visszatérő Lino veszi át.

A Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság végével lépett be a Salamander az R6 világába, és azóta hazánk egyik meghatározó virtuális kommandós alakulata vált belőle. Azóta némiképp átalakult, hiszen akkor a DogeFather, W1oza és Strike hármast Robza és BanzaJ egészítette ki. Utóbbi két játékos már nincs velük, helyükre Hedsut és Rep érkezett.

Segítségükkel többek között a Challenger League 10. szezonjába is sikerült bejutnia elsőként egy magyar ötösnek, viszont egy óvás miatt végül kizárták őket. Az együttes nem csüggedt, folyamatosan gyakorolnak, és túl vannak az első boot campen is a Salamander Centerben. Úgy látszott, hogy sikerült megtalálniuk egy stabil keretet, de most mégis a váltás mellett döntöttek. Ráadásul egy csöppet meglepő volt a választás, hiszen Lino az MNEB diadal után bejelentette, hogy felhagy a hazai profi karrierjével és a magánéletére, valamint a streamre fókuszál. Megkérdeztük F4uw-ot, hogy miért történt a váltás, és hogy miként sikerült leigazolniuk Lino-t, aki a WiLD színeiben nyert még T3H eSports Cup-ot, valamint PC Guru kupát is.

Elképesztő potenciál van a csapatban, és többek között a Challenger League is összejött, dacára az ítéletnek. Hogyan látod belülről, mire lehet képes a Salamander?

"Valóban hatalmas dolgokat értünk már el, és ez még csak a jéghegy csúcsa. Ahogy említetted volt egy kedvezőtlen ítélet, de ez csak erősebbé tett minket. Céljaink között szerepel CL-be való újra bejutás és az ott bentmaradás, és természetesen a hazai rendezésű versenyeket mind szeretnénk megnyerni."

Rep látszólag jó munkát végzett, mégis kispadra ültettétek. Mi volt ennek az oka?

"Rep eszméletlen jó munkát végzett. Az ok nem teljesítménybeli hiányosság volt, hanem, hogy nem tudott elegendő időt fordítani saját maga edukálására."

Lino korábban úgy fogalmazott, hogy az MNEB után véget vet profi karrierjének, mégis mivel sikerült meggyőzni őt a csatlakozásról?

"Linot nem kellett semmiről meggyőzni, ez nagyon fontos! Őszintén első kérdésre elfogadta a játéklehetőséget. Ez miért lehet? Motiváció, nyerni akarás és, mint mindenki tudja, hogy a nagyképűség tőlem távol áll, de ki ne szeretne egy EU top teamben szerepelni?"

Hazánk egyik legmeghatározóbb R6 játékosáról lévén szó, mi az a plusz, amit Lino adhat nektek, és mi a cél vele: Hazai vagy nemzetközi színtér meghódítása?

"Erre igen egyszerű a válasz. Profizmusával gördülékenyebbé teheti a munkát, stabilabb lesz a role amin játszik majd, de hogy pontosan mivel is fog változni csapatunk játéka azt nemsokára láthatja a nagyérdemű!"

Lino egy az egyben Rep pozícióját veszi át, vagyis Support/Flexként igyekszik majd segíteni csapattársait a célok elérésében.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!