Új R6S csapattal mutatkozik be a Team Plague a szombati MNEB Warmup cup döntőjében!

Új R6S csapattal mutatkozik be a Team Plague a szombati MNEB Warmup cup döntőjében!

Az előző szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtó csapata a Team Plague lett, akik bronzéremmel távoztak végül az első szezontól. Csapatuk azonban az első szezon végeztével szétesett, így hazánk egyik legnagyobb szervezete egy új ötöst igazolt le, melyet november elején jelentettek be.

A jelenlegi felállást TRIFT-Salazar-Gorii-Solid-zhoxk, illetve az edző, Zoratul alkotja, valamint Golden, mint csere, A5H3N és FR4G pedig mint elemzők részese a csapatnak.

A srácok a nyári PC Guru kupán tették le először a névjegyüket, amikor ezüstéremmel távoztak az eseményről, a Hypersonic Dogs mix csapata elleni 3-1-es vereséggel. Ezzel párhuzamosan a Salamander-rel is összekerültek Raleigh Major selejtezőjén, ahol szoros mérkőzésen a Salamander ment tovább. Ezt követően a LvLUp-pal szétváltak útjaik, immáron Looking for Org néven indultak a további versenyeken. Következő LAN szereplésük a második, immáron őszi PC Guru kupa döntője volt, ezúttal pedig a WiLD Multigaming csapatát 2:0-ra verve jutottak le a LAN-ra, ahol aztán szintén 2:0-ás eredménnyel zárult a meccs, de ezúttal a Salamander javára. A srácoknak ezen kívül is volt összecsapása a Salamanderr-el, a GamingIsFun kupa döntőjéért játszottak, ezt szintén a „gyíkok” húzták be 2:0-ra, de nem ez lett volna az utolsó összecsapásuk ezidáig.

Történt ugyanis, hogy az MNEB Warmup Cup bejelentése után a Plague Siege csapat nélkül maradt, így a szervezet nélküli ötöst igazolták le. A selejtezőkön végül is a Salamander nem tudott megjelenni a mérkőzés kiírt időpontjában, így egy kisebb vita után a Team Plague jutott le a hétvégi PlayIT-re. Ellenfelük ezúttal is a WiLD Multigaming lesz, amely mérkőzést mindkét fél nagyon izgatottan várja már. Ennek alkalmából beszélgettünk kicsit TRIFT-tel, a Plague csapatkapitányával:

A magyar közösség szélesebb köre a nyári PC Guru kupán kezdett megismerni titeket, amikor elég hatásos beugró volt az ezüstérem. Tudnál mesélni arról egy kicsit, hogy hogyan állt össze ez a csapat, illetve versenyeztetek-e már külön-külön, vagy akár együtt kompetitív szinten korábban?

"Nagyon sokat változott az LU, mióta én elkezdtem kompetitíven játszani. Nagy része a felállásnak már nyár előtt együtt játszott, majd a nyári Mondocon után két embertől is elváltunk, és érkezett 2 új, frissebb erő a csapatba. Így lettünk meg hatan, gyakorlatilag az ex-LvLUp és ex-2L4U alkotta meg a csapatunkat."

Viszonylag rövid időn belül a harmadik LAN versenyeteken fogtok játszani. Ellenfeletek az a WiLD Multigaming lesz, akit legutóbbi összecsapásotok során szoros mérkőzésen végül 2:0-ra vertetek. Mit vársz a most szombati mérkőzéstől?

"Mindenképpen a győzelem a cél, tiszteljük az ellenfelet, jó játékosokból áll. Mi viszont nem csak online szeretnénk megmutatni, hogy erősebbek vagyunk a WiLD-nál, hanem offline versenyen is."

A szombati Warmup Cup után pedig hamarosan kezdődik az MNEB második szezonja. A bajnokságtól mi az elvárásotok, milyen pozíciót szeretnétek elérni a szezon végére?  

"Szeretnénk minimum a második helyet elérni az MNEB második szezonjában, ha nem az elsőt persze. Hosszú út vezet addig a bizonyos MNEB második szezon rájátszás döntőjéig, de mindenképpen a döntő elérése a cél és remélem minél izgalmasabb szezon áll előttünk."

Végül azt mutasd be kérlek, hogy hogyan készültök a mérkőzésekre (mind szombatra, mind a második szezonra), illetve miben segít például az edzőtök, Zoratul?

"Minden fontos mérkőzés előtt komoly felkészülés áll, ebben Zoratul az, aki többnyire a menedzsment feladatait látja el, a két "új" srác A5H3N és FR4G mint elemzők segédkeznek abban hogy mindent tudjuk az ellenfelünkről."


Az MNEB Warmup Cup döntője a szombati PlayIT-n kap helyett, a Rainbow Six Siege döntő pedig 16:00-kor kezdődik, melyet a helyszín mellett az alábbi Twitch csatornán is élőben követhettek!

Nézd meg esporthutv élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!