Újra az ESL rendezi a Majort, ráadásul a mesés Brazíliában

Jön a brazil Major, hazai pályán bizonyíthat majd az MiBR.

A StarLadder nem végezett rossz munkát szervezés szempontjából, az első napos technikai hibákat leszámítva egy korrekt Majort rakta le az asztalra, ám azóta kiderült, hogy a felszín alatt több minden bújuk meg, például ki nem fizetett dolgozók. Ennek tükrében szinte borítékolható volt, hogy 2020 első Major tornájának rendezését nem ők kapják meg, és így is történt.

Az ESL tegnap este jelentette be, hogy ők rendezik a követkő Majort, ráadásul egy olyan helyen, ahol ennyire rangos CS:GO verseny még nem járt. S1mple véletlen elszólása igaznak bizonyult, hiszen Brazíliába utaznak a legjobb CS:GO csapatok, az ESL One: Rió lesz 2020 első Major tornája.

A mesés helyszín azt is jelenti, hogy ez lesz az első Major, amit nem Európában vagy Észak-Amerikában tartanak. A StarLadder Majorhöz képest sok újdonság nincs, szinte ugyanaz a lebonyolítási rendszert látjuk majd, ugyanúgy egymillió dolláros összdíjazással.

A Minorok terén van egy kis változás, de ott is csak az időpontokban, hiszen ezúttal az összes régió Minor versenye egyszerre zajlik majd. Ahogy azt nyáron is láthattuk, Berlinben a Major mindhárom szakaszát közönség előtt játszották a csapatok, Rióban ez is másképpen lesz kicsit. Ezúttal csak a Bajnokok szakaszát, tehát a top 8 küzdelmét követhetik majd élőben a helyszínen.
A 2018-as ESL One: Belo Horizonte már bőven bizonyította, hogy mennyire lelkesek a brazil szurkolók, de az idei V4 Future Sports Festivalra kilátogatók is megtapasztalhatták idén az MiBR rajongók energiáját, amiből minden bizonnyal a Majorön sem lesz hiány. Ugyanakkor a friss MiBR-nak össze kell kapnia magát, hosszú ideje szenvednek már, egy győzelemhez pedig hol máshol lenne a legjobb hely, ha nem egy Majorön, hazai közönség előtt.

Az ESL One: Rio menetrendje:

  • Minorok - április 26. - május 3.
  • Kihívók szakasza - május 11. - 14.
  • Legendák szakasza - május 16. - 19.
  • Bajnokok szakasza  - május 21. - 24.

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!