Hétfőn magyar rangadóval indul a történelmi Invitational zárt selejtező!

Soha ilyen messzire nem jutott még magyar Rainbow Six: Siege csapat, mint a Salamander, ráadásul december 16-án egy mondhatni magyar rangadóval kezdik a Six Invitational 2020 zárt selejtezőjét.

Az R6S-ben az Invitational versenyek a legrangosabbnak számítanak, tavaly például 2 millió dollárt osztottak szét Montreálban. Sosem volt még azonban arra példa, hogy egy magyar ötös akár csak a zárt selejtezőbe bejusson, egészen mostanáig. A Salamander ugyanis elegendő pontot gyűjtött az előselejtezők során, így ott van európa legjobb 16 együttese között. A neheze viszont csak most jön, ugyanis a csapatnak egy dupla ágrajzos rendszerben kellene bizonyítania, és ha egészen a végéig sikerülne verekedniük magukat, akkor ott lehetnek 2020 februárjában az Six Invitational-ön.

Az első mérkőzésük a PENTA ellen lesz, ahol korábban két magyar játékos játszott (SirBoss, Blas), mára viszont csak az utóbbi maradt az együttesnél. Ez azt is jelenti, hogy dupla érdekeltségünk lesz nekünk magyaroknak az összecsapásban, hiszen bármelyikük is jut tovább az hazánknak örömöt jelent. Az előzetes esélylatolgatások alapján nagyobb sansza van a korábbi többszörös Pro League bajnoknak a Salamander ellen, viszont a formákat illetően egy igen kiélezett párharc is kialakulhat, ahol nehéz lesz megmondani a végső győztes kilétét. Mindeközben SirBoss az Mkers gárdájával futott neki a versenynek, ők az első fordulóban a Team Vitality ellen meccselnek.

December 16-án 18:00-tól nézzétek és szurkoljatok a magyar játékosoknak, és legyetek részesei a történelmi küzdelemnek! A mérkőzésről és a Six Invitational 2020 kvalifikációjáról lesz magyar közvetítés, méghozzá B3RC1 és AdamB jóvoltából az alábbi csatornán:

Nézd meg esporthutv élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!