A Riot 10 millió dollár kártérítést kell fizessen a női dolgozóinak

A Riot 10 millió dollár kártérítést kell fizessen a női dolgozóinak

League of Legends - Az elmúlt bő 1 év peres ügye úgy fest, hogy lassan a végére ér.

A Riot Games elmúlt néhány éve cégkultúra tekintetében nem volt valami fényes, kipattant 2018 második felében néhány információ amely a női dolgozók hátrányos megkülönböztetéséről és szexuális zaklatásáról szóltak. Mi magunk is több ízben foglalkozunk már a témával, ezeket a cikkeket az alábbi hivatkozásokon érhetitek el.

Röviden a történet azonban annyi, hogy a Kotaku feltáró cikke mutatta meg először a világnak, hogy a nagy sikerű fejlesztőcég valójában elég sötét történeteket takar, a nők kevesebb fizetést kapnak magasabb értéket képviselő feladatokért, továbbá a vezető beosztású férfiak is hajlamosak voltak zaklatni őket. Két nő aztán ezt az egészet bíróságra vitte, a 10 millió dollár kártérítés pedig megegyezés címszóval született meg. Ez minden nőt megillet, aki 2014 novemberétől számítva a cégnél dolgozott, a mértéke pedig aszerint alakul, hogy mennyi ideig dolgozott a cégnél, és milyen beosztásban volt.

Idén augusztusban a cég alkalmazottai azt mondták a Kotakunak, hogy a Riot Games tényleg hatékony előrelépéseket tett annak érdekében, hogy felszámolja ezt a viselkedés, de van aki úgy véli, hogy az elképzeléseik a gyógyulásról és a továbblépésről hagynak kívánni valót maguk után.

Reméljük, hogy ez az ügy egy jó tanulság lesz a Riotnak is, és az összes olyan cégnek is, ahol ilyen ügyek folynak.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

 

Kövess Minket!