Hamarosan Clash visszatér és újra akcióba lendül!

Ha esetleg hiányzott már, akkor nem kell sokat várnod, a 4.2-es frissítéssel Clash is visszakerül a játékba, miután javították a pajzsával kapcsolatos glitchet.

A Ubisoft Redditen osztotta meg az örömhírt - persze biztos van, akinél a szomorúság miatt gördül le most egy könnycsepp -, hogy a brit operátor, Clash újra elérhető lesz a következő update után a játékban.

A fejlesztők már előre megosztották ezt a fontos információt a közösséggel, miszerint a 4.2-es frissítés magával hozza a pajzsba burkolódzó brit kommandóst, Clasht is. Az operátor eltűnt egy ideje a köztudatból, mivel egy glitch miatt olyan előnybe került, ami miatt a pajzsának használata közben a fegyverével is tüzelhetett. December 12-én ezért úgy döntöttek eltávolítják őt a játékból, és mily meglepő nem ez volt az első eset, amikor őt "száműzték" már valami hiba miatt, és a karakterisztikáját vizsgálva talán nem is az utolsó.

A fejlesztők egy beszámolóban szeretnék megköszönni a rajongók megértését és kitartását az ünnepek alatt, valamint azt ígérik, hogy hamarosan újra visszatér az akciók sűrűjébe Clash. Emellett egyébként azt is hozzátették, hogy lesz azért más is ezen kívül a frissítésben, de erről még nem akarták lerántani a leplet.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!