Hirdetés

Magyar játékost igazolt a Six Invitational 2020 versenyre a G2!

Óriási eredmény ez a hazai e-sportnak, miután Mérész "SirBoss" Ferencet választotta ki a G2 ötödik játékosának a Six Invitational 2020 LAN végéig, miközben padra ültették Pascal ‘Cryn’ Alouane-t.

Hirdetés

A nemzetközi mezőnyben a G2 Esports talán a legnagyobb névnek számító szervezet, és alighanem az egyik legsikeresebb is egyben. A korábban bejelentett montreáli Six Invitational 2020-ra megkezdték a felkészülésüket, viszont megfogyatkoztak, Pascal ‘Cryn’ Alouane ugyanis kispadra került. Helyét a verseny végéig a magyar játékos, Ferenc ‘SirBoss’ Mérész veszi át.

Talán nem kellene bemutatnom az európai gárdát, de azért nem árt róluk tudni, hogy az elmúlt két esztendőben nem kevés első helyet zsebeltek be. A R6S-be való belépésük után rögtön megnyerték a Six Major Paris 2018-at, majd a Pro League S8, a DreamHack Winter 2018, a Six Invitational 2019 trófeáját is a magasba emelhették. A Six Major Raleigh 2019-en viszont már csak az ezüst jött össze, és be kell valljam azóta egyetlen nagyobb tornán sem sikerült diadalmaskodniuk. Mindenesetre most meghívták őket a Six Invitational 2020-ra, és az is kiderült, hogy a BDS Esport, a Wildcard Gaming, valamint a Team Reciprocity ellen kell majd helytállniuk a csoportmérkőzések során.

SirBoss egyébként az egyik, ha nem a legsikeresebb magyar R6S játékos, aki szerepelt a T3H Esports-ban, a Mock-it Esports-ban, valamint hosszabb időt töltött el a korábbi nagycsapatnál, a PENTA Sportsnál. A PENTA-val jó néhány nagyobb rendezvényre sikerült kijutnia, második lett a DreamHack Winter 2018-on, de megjárta a Six Invitational 2019-et és DreamHack Valencia 2019-et is. Emellett folyamatos résztvevője volt a Pro League-nek. Most viszont élete talán legnagyobb lehetősége előtt áll, hiszen egy remek teljesítménnyel akár állandó tagjává is válhatna a G2-nak, akkor pedig egy igazán sikeres korszaknak nézhet elébe. Szorítunk érte, és szurkoljunk majd együtt február 7. és 16. között neki és a G2-nak a montreáli versenyen a minél jobb szereplés reményében.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
5 db hozzászólás
  • Chutbert 7 hónapja
    Szegeny sracot utottek tegnap chaten, pedig nem olyan egyszeru ebben a ligaban jatszani plane, hogy nagy kedvencemet a team empire-t kaptak es ok eleg eros csapatnak minosulnek. + Nyertek
    0 0 Válasz
    • TZeus 7 hónapja Chutbert
      nem konnyu magyarkent bizonyitani az biztos, de ugy erzem most oriasi lehetoseg elott all, es egy kis biztatassal nagy sikereket erhet el :)
      0 0 Válasz
  • S3ver1n 7 hónapja
    Hat ezek a magyar rajongók, csak szidni tudták őt. Tisztelet a kivételnek.
    0 0 Válasz
    • TZeus 7 hónapja S3ver1n
      nehez megfelelni a magyaroknak, ha egyaltalan meg lehet-e:D de szerintem siman benne van egy jo szereples meg jovo a G2-nal SirBossban! szoval szurkoljunk neki:)
      0 0 Válasz
  • S3ver1n 7 hónapja
    Hat ezek a magyar rajongók, csak szidni tudták őt. Tisztelet a kivételnek.
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés