Ne csak a kezedet, a telefonodat is fertőtlenítsd le!

Ne csak a kezedet, a telefonodat is fertőtlenítsd le!

A University College London mikrobiológusa mutatja be, hogy hogyan tehetjük ezt meg hatékonyan, és miért is annyira fontos.

A koronavírus egyre fokozottabb terjedésével percről perce fontosabb, hogy minden ember odafigyeljen a rendszeres kézmosásra, fertőtlenítésre. A hétköznapi használati tárgyaink azonban ugyanolyan potenciális fertőzőforrások lehetnek, mint a kapaszkodók a tömegközlekedési eszközökön, sokan pedig még csak nem is gondolnak erre. Köztudott, hogy az emberek által egyik legtöbbször megfogott ilyen tárgy a telefonjuk. Hiába mosunk kezet, ha aztán megfogjuk ugyanazt a telefont, amit senki sem tud, hogy mikor töröltünk le utoljára. Ne csak szoftveresen, biológiailag is tartsd tisztán. Ebben lesz segítségünkre most a University College London mikrobiológusa, Dr. Lena Ciric.

Az első fontos dolog, hogy mivel takarítsuk meg ezt az érzékeny szerkezetet? A telefonok tele vannak apró nyílásokkal, ahol a folyadékok bejuthatnak a készülék belsejébe, valamint ott van a szintén érzékeny pontnak számító érintőkijelző, amiben egyes anyagok akár kárt is tehetnek.

A telefongyártók többsége óva int mindenkit attól, hogy vegyszereket, kézfertőtlenítő géleket, vagy fertőtlenítő kendőket alkalmazzon a készülék fertőtlenítéséhez, Dr. Ciric szerint pedig ez nem is baj, ugyanis egy kis szappanos vízzel is hatékonyan megtisztíthatóak ezek az eszközök. Kezdésnek, ha van tok a telefonon, azt vegyük le róla. Egy mikroszálas kendőt nedvesítsünk be, majd adjunk hozzá egy kevés szappant. Nagyon fontos, hogy a kendő tényleg csak nedves legyen, a túl sok folyadék könnyen tönkre teheti az eszközünket. Az épp csak nedves ronggyal töröljük át a telefont, ügyelve a nyílásaira, illetve a tokját se hagyjuk ki. Ha ezzel megvagyunk, akkor egy száraz mikroszálas ronggyal is töröljük át a felületeket, és már kész is vagyunk.

Dr. Lena Ciric azt is bemutatta, hogy mekkora különbség lehet a baktériumok számában egy készüléken takarítás előtt és után. Az eredmények magukért beszélnek:

Az Apple elmondása szerint az iPhone tulajdonosok 70%-os alkoholtartalmú, egyszer használatos tisztítókendőket is igénybe vehetnek, illetve extrém alternatív megoldásként a telefont ultraibolya sugarú UVC lámpa alatt is sterilizálhatjuk. Ez utóbbi viszont annyira nem ajánlott, egyes készülékekben elszíneződést okozhat.

Amennyire csak lehetőségetek van rá, tartsátok be a szakemberek által előírt és megfogalmazott intézkedéseket, tanácsokat.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



E-sport életmód - Ismét megrendezik a HUNESZ e-sport konferenciáját - Jön az ESTB!

A második önálló konferencia célja többek között az e-sportban lévő karrier lehetőségek bemutatása, a hazai és nemzetközi e-sport közösségben folyó tudományos jellegű diskurzus élénkítése, nagy hangsúlyt fektetve az e-sport gazdasági-társadalmi hatásaira, azok előnyeire.