A hatodik hétből három Salamander játékost is beválogattunk a hét legjobb csapatába!
A hatodik hétből három Salamander játékos teszi tiszteletét a Hét Legjobb Csapatában, mivel két meccset is játszottak, így bőven volt idejük villogni. Őket egy visszatérő és egy ismert, ámbár ezen a listán még nem szereplő név egészíti ki.
Fleav gyakorlatilag folyamatosan és konzisztensen a legjobb K/R (1,10) és legjobb Entry (27 db) statisztikáival bír, ami tovább erősített a GIWU elleni meccsen is. 16-13-as szoros küzdelemben ugyan, de végül a WiLD is győzedelmeskedni tudott ellenfelén, a Budapest Five-on. Kiválasztottunk arbie lett, aki 26 kill mellett kettőt clutcholt, valamint 3 entryt is szerzett, végül pedig 1.35-ös K/D-vel fejezte be a küzdelmet.
Egészen elképesztő a Salamander köraránya, 96 nyert és 30 elbukott kör mellett gyakorlatilag bárkit ki lehetne emelni, ám ezúttal bodito, torzsi és kory került be a Hét Legjobb Csapatába. Az oka igen egyszerű, bodo és kory a KmK ellen 2.0 fölötti K/D-t és több mint 80 százalékos fejlövést produkáltak, ami már-már a hihetetlen kategóriába esik.
Ha kíváncsi vagyok, hogy az előző hetekben kik kerültek be a legjobbak közé, akkor itt megtalálod őket:
Kövessétek ma este is élőben a K&H MNEB CS:GO fordulóját az esport1.hu felületén pontokért, amiket be is válthattok a piacunkon!
HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!