Másodjára a Team Plague, vagy először a Wonder Stag Esports ülhet fel a K&H Magyar Nemzeti E-sport LoL bajnokság trónjára.
Elérkezett a rangadók rangadójának napja, a K&H MNEB LoL második szezonjának döntője órákon belül kezdetét veszi. Az egyik oldalon a címvédő, az alapszakasz harmadik helyezettje, a Team Plague készül az összecsapásra, a másik sarokban a csoportkörök győztese, a trónfosztásra készülő, Wonder Stag Esports szeretné rövidre zárni a liga utolsó párharcát.
A liga többi csapatából egy-egy játékos és edző már megosztotta tippjeit a végeredménnyel kapcsolatban, innentől minden a 10 idézőn múlik, akik Bo5-ös szériában meccselik le egymás között, hogy ki távozhat az 1,7 milliós fődíjjal és az EBL zárt kvalifikációs spottal.
Team Plague vs Wonder Stag Esports (Bo5)
Az alapszakaszban két alkalommal találkoztak egymással a döntő résztvevői, azonban csak a WSE örülhetett ezeknek az összecsapásoknak a végén. Az odavágón Paresz Karthusa óriási előnyt halmozott fel magának, de Meight megrázta magát és a late game Kassadinnal átgázolt az ellenséges hősökön. A visszavágón jóval egyoldalúbb kép rajzolódott ki, gyakorlatilag nem volt egyetlen pillanatban sem esélye a Plague-nek arra, hogy behúzzák a mérkőzést. Ezeket a mérkőzéseket azonban mindkét gárdának félre kell tolni, ugyanis a döntővel új fejezet nyílik a K&H MNEB LoL könyvében. Vajon Paresz ezúttal is elbukik a döntőben, ezúttal volt csapattársai ellen, vagy a Marine, Meight, Matebuff, hextasy négyes lesz az, akinek az ezüstérem kerül újra a nyakába? Ismét sk1nzor és geller érhet fel a csúcsra, előbbi esetleg back-to-back döntő MVP címmel gazdagodhat? A két gigász már alig várja, hogy elkezdődjön a Bo5 első felvonása, ami garantáltan a 2020-as esztendő legnagyobb magyar LoL-os küzdelmét vezetheti fel.
Érdekességek a Wonder Stagről
- Mindössze egyetlen alkalommal kaptak ki az alapszakasz során, így is 4 meccsel előzték meg a második helyezett Afterglow csapatát a tabellán a végső összesítéskor
- Marine kapta az MVP címet, az All-Team minden posztján WSE-s játékos szerepelt
- A WSE szerezte a legtöbb gyilkosságot az alapszakasz során, ők haltak meg a legkevesebbszer, övék volt a legtöbb sárkány és ledöntött torony, csak Baron Nashorokban kellett beérniük a második hellyel
- KDA-ban az első négy helyen WSE-s játékos (Matebuff, Marine, Sanydau, Meight sorrendben) végzett, 5. lett Escik (IAS), 6. helyen hextasy zárt
- Meight 14 meccsen 12 hőst választott magának, ezzel ő volt az egész mezőny legtöbb champet felsorakoztató idézője
Érdekességek a Team Plague-ről
- Az Illés Akadémia Spiritet és az Afterglow-t is 2-1-re győzték le a rájátszás során
- Ha a WSE-ből Sanyadau helyére bekerülne Paresz, akkor a tavalyi K&H MNEB LoL bajnokság ezüstérmes csapata állna össze újra
- A döntőbe jutott 10 idézőből Paresz vesz részt legtöbbször a gyilkosságokban (68,8%-os KPAR)
- Sk1nzor és geller megduplázhatja ma K&H MNEB LoL aranyérmeinek számát, sőt papíron Frather is, aki jelenleg is a Team Plague cseréje
- Az összes döntős közül mihaibaros részesedett 2. legnagyobb arányban csapatának összes gyilkosságából (30,2%-os KS, csak Meight előzi meg ebben a kategóriában)
Minden ösvényen óriási harcokra van kilátás, lehetetlen megjósolni, hogy melyik csapat lesz az, aki az 1,7 millió forinttal és az EBL zárt selejtező spottal gazdagodik. Pierce és DamilosK vár titeket a mikrofonok mögött, nézzétek a döntőt az Esport1.hu-n, gyűjtsétek az E1 pontokat és látogassátok meg az E1 piacot, ahol ezeket beválthatjátok értékes ajándékokra!
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!