Hirdetés

Megbukott egy újítás, így kivette a Valve a TI10 Battle Passból

Nem igazán aratott sikert az újítás, így a Valve kénytelen volt lépni, és bár igyekeztek legutóbb buffolni a Sideshopot, most úgy döntöttek törlik a Battle Passból.

Hirdetés

Néhány nappal ezelőtt a Valve a közösségi visszajelzésekre hallgatva megnövelte a Battle Passban szerezhető pontok számát, így valamivel könnyebben lehet jutalmakhoz és szintekhez jutni.

Viszont meg befutott még egy update, melyben már arról számolnak be, hogy a Sithil és Quirt Sideshop lehúzza a rolót, tehát a fejlesztők kitörlik a Battle Passból ezt a rendszert. Ez az új feature igazából a Dota Underlordsból lett átemelve, legalábbis a koncepciója, miszerint a játékosok Battle Pass aranyat költve különböző jutalmakat gyűjthettek be, illetve betörhették az Immortalokat is.

Az eredeti poszt szerint az alábbiról tájékoztatták a közösséget:

"Sithil és Quirt újragondolt Sideshopját bezártuk. Az Immortalokat továbbra is be lehet törni, méghozzá a tavaly is látott és használt rendszer szerint. Azoknak a játékosoknak, akik már törtek be Immortalokat, a rendszer automatikusan ad majd további Immortal ládákat. A Sideshop révén korábban megszerzett jutalmak megmaradnak mindenkinél, illetve ha maradt még aranyad, és szeretnél még ténykedni a Sideshopban, akkor a dota_show_sideshop konzol paranccsal ezt még mindig megteheted."

Mivel a Sideshop bezárta kapuit, ennek nyomán egy másik dolog is eltűnt, ugyanis a Gauntlet Battle Pass challengehez immáron nem kell Ticket. Továbbá a heti fogadások szintén ugyan úgy működnek majd, mint a TI9 BP idején.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés