Rocket League: A Team Plague is megalapította saját csapatát

Rocket League: A Team Plague is megalapította saját csapatát

Újabb magyar e-sport szervezet nyit az autósfoci irányába.

Szinte a semmiből jött a hír, hogy hazánk egyik hosszú múltra visszanéző e-sport szervezete, a Team Plague, akik már League of Legendsben, PUBG Mobile-ban, Rainbow Six: Siege-ben, Hearthstone-ban és a FIFA20-ban is rendelkeznek/rendelkeztek csapatokkal, a Rocket League világában is tiszteletüket teszik, ugyanis az eddig Miss or Fake néven versenyző alakulatot leigazolták.

A Team Plague legnagyobb sikereit egyértelműen a Magyar Nemzeti Esport Bajnokságban érte el, több játékban is szép eredményekkel zárták a küzdelmeket. League of Legendsben például a torna 2018-as és 2019-es szezonját is bajnoki címmel zárták, Hearthstone-ban pedig PenhaDani 5-6. helyen végzett az idei szezon rájátszásában. Ezenkívül PUBG Mobile-ban is szép eredményeknek örülhet a szervezet, 2019 őszén például a Vodafone és ESL által Milánóban megrendezett tornán tíz csapatból a 3,5 millió forintnyi nyereményt jelentő harmadik helyezést érte el a gárda! Ezenkívül azt se felejtsük, hogy a május 26-án megrendezett Év E-sportolója 2019 Gálán „menedzser/edző” kategóriában a Team Plague menedzserei nemcsak jelöltek voltak, de a szakmai zsűri őket is választotta a legjobbaknak.

A Team Plague Rocket League csapata az alábbi játékosokkal áll össze:

  • Zubor „Gogi” Ádám ©
  • Gyányi „Pyr0MarK.” Márk
  • Juhász „Mateos” Máté

A srácok, bár más-más felállásokban, de régóta jelen vannak a hazai e-sport világban. Gogi a Dribble Hungary által szervezett ligákon bár nem vett részt, de több egynapos magyar 2v2 és 3v3 bajnokságon is arany- vagy ezüstéremmel zárta a küzdelmeket, amelyeken Mateos, a csapat nemrég érkezett játékosa volt a csapattársa. Pyr0MarK. viszont a 2019. december 8-án szervezett Dribble Hungary Season 1: LAN döntőjén második helynek örülhetett, a döntőben az MTK Budapest ellen alulmaradva. Gogi és Pyr0MarK. ráadásul a Hungarian Open első szezonjában, már a Miss or Fake színeiben bronzéremmel zárták a küzdelmeket, míg Mateos az iTHR-t képviselve negyedik helyen zárt.

Az átigazolást Gogi így kommentálta:

„Megtisztelő, hogy a Team Plague döntése ránk esett, minthogy velünk szeretne sikereket elérni a játékban, ez számunkra is óriási szó és nagy felelősség. Ez a nagy felelősség azonban nagyobb elvárásokkal is társul, így a most következő Hungarian Open szezonban legalább ezüstéremmel szeretnénk zárni a küzdelmeket. A csapat más játékbeli szurkolóit is szeretnénk megnyerni magunk mellé, beleértve úgy is, hogy akik még nem ismerik, azoknak bemutatni a Rocket League-et, ez ügyben mi is igyekszünk a legjobbat nyújtani! A csapat felállása még nem végleges, egy cserejátékost mindenképp szeretnénk még magunk mellett tudni.”

A Team Plague megjelenésével immár ők a negyedik hivatalos magyar e-sport szervezet Rocket League-ben, az MTK Budapestet, a Necrotic Multigaminget és az iPon Team Horizon Reaperst követve!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!