2000 dolláros versenyre jutottak be Tigenéék, veretlenül zárták a selejtezőt

2000 dolláros versenyre jutottak be Tigenéék, veretlenül zárták a selejtezőt

A selejtező remekül sikerült, most jöhet a verseny fő része! 

Végre megtörtént az első igazán nagy lépés a VALORANT e-sport térhódítása érdekében, pár napja a Riot hivatalosan is bejelentette az Ignition Seriest. Persze emellett gyakorlatilag a zárt béta óta vannak kisebb-nagyobb versenyek, néha egész komoly díjazással.

Egy ilyenre sikerült most bejutnia a need more DM ötösének, vagyis Tigenének, bztnek, BarcodeRnek, crazyd33Rnek és FoDának. Ráadásul ők a nyílt selejtezőből kerültek be a Rise of Titans 16 alakulata közé, ahol olyan csapatok ellen is bizonyíthatnak majd, mint a NiP vagy az a StartedFromCS, ahol a CS:GO-ból már jól ismert Happy, Maniac és Ex6TenZ is játszik.

De már a nyílt selejtezőben is erős ellenfeleket tudtak a hátuk mögé utasítani. Megverték a CR4ZY csapatát, majd a svéd DREAMCHASERS és a Team Turkey sem volt akadály. A döntőben pedig az Absolute Legends játékosaival kerültek szembe, ám 7 körnél többet nekik sem adtak.

Veretlenül, végig magabiztos játékot játszva zárták bzték a kvalit, de a nagyja még csak most jön. Hibázásra nem lesz lehetőség, egyenes kieséses ágrajzban küzdenek majd meg a csapatok. Június 26-án 32 ötös részvételével indul majd a Rise of Titans, ahol összes 2000 dollárt osztanak szét a legjobb négy csapat között.

Nem lesz egy egyszerű menet, de ha ugyanolyan jól tudnak majd játszani, mint a selejtező alatt, akkor hamar elérhető távolságba kerülhet a végső győzelem is.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!