Egy komplett csaló közösséget ritkított meg a Vanguard a legutóbbi ban hullámnál

Egyes információk szerint akár 200 csalót is nyakon csíphetett a Riot Games.

Noha a VALORANT már megjelent, kritikus időszakban van még a játék, hiszen mindenki számára elérhető lett, ez pedig azt jelenti, hogy csalóból is sokkal több van. A VALORANT anti-cheat rendszerének, a Vanguardnak, illetve az anti-cheat osztály munkatársainak minden bizonnyal kemény munkanapjainak vannak.

A Dot Esports információi szerint a Vanguard a tegnapi nap során egy komplett csaló közösséget kapott el, ezen Discord beszélgetés szerint a software felfedezte a csalásukat, és sokakat kitiltott, akik ezt használták, ráadásul vannak, akiket hardver bannal. A beszélgetésben rengeteg minden elhangzik, az viszont kétségtelen, hogy sokan beküldték a screenshotot arról, hogy bant kaptak. Vannak, akik azt írták, hogy ezzel ugrott is a nyári szórakozásuk.

A hardver ban lényege, hogy többet az adott számítógépről nem lehet játszani, ugyanis, ha új felhasználót is hoz létre az ember, az anti-cheat hamar nyakon csípi.

A Riot Games az indulás óta nem közölt arról hivatalos információkat, hogy hány játékost tiltottak ki, vagy hogy milyen módosítások történtek a Vanguardon. Utóbbiról elmondták még a béta alatt, hogy nem nagyon fogják közhírré tenni a Vanguard frissítések időpontjait, lényegi elemeit, hiszen azzal segítséget nyújtanak a csalóknak.

Ti találkoztatok már csalóval a megjelenés óta?

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!