Adatbányászok többek között egy új ügynök és új játékmód nyomaira bukkantak

Adatbányászok többek között egy új ügynök és új játékmód nyomaira bukkantak

Jönnek persze új skinek is, ha nem elég a 95 dolláros Elderflame.

Nem újdonság, hogy egyes frissítésekben a jövőben tervezett dolgok nyomaira lehet bukkanni, így járt most a VALORANT is. A legutóbbi frissítésben rengeteg újdonság nyomát találták meg az adathalászok, köztük egy új ügynökét is.

Sajnos azokat a Twitter bejegyzéseket már törölték, amiken például egy új ultimate képesség animációját láthattuk. Az alapján a következő ügynök képessége valahogyan a villámláshoz, az elektromossághoz köthető majd és jelenleg a Killjoy névre hallgat. A Riot korábban azt mondta, hogy minden új szezonnal együtt jön majd valami újdonság, új ügynök, új pálya, új játékmód például. Simán benne van a pakliban, hogy ezúttal Killjoy-t kapjuk majd meg.

Nemrég, az Ask VALORANT második felvonásában azt nyilatkozták a fejlesztők, hogy bár dolgoznak a Deathmatch játékmódon, pontosan nem tudják, hogy mikor jelenhet majd meg. A felszínre hozott információk alapján viszont jöhet egy új játékmód, de nem DM, hanem FFA vagyis free-for-all lesz.

Ha hihetünk az adatbányászoknak, akkor hamarosan érkezhet a játékba a balkezes támogatás és a feladás opció is, sőt, két új skin szettre is rábukkantak. Cyberpunk és Fallen lehet a két csomag neve. Képek sajnos még nem szivárogtak ki, de a kódsorok alapján a Cyberpunk skinek a Frenzy, a Bulldog, a Judge és az Ares fegyverekre, míg a Fallen csomag darabjai a Vandal, az Operator, a Scepter és a Classic fegyverekre érkezhet majd.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!