Egy kiszivárogtatott emailből kiderült mikor lesz a következő két Dota 2 TI

Úgy tűnik egy évvel a The International 11-et is eltolja a Valve, derül ki egy kiszivárogtatott emailből.

A Valve a koronavírus miatt nem nagyon tehetett mást, mintsem a The Internation 10 kapcsán a halasztásról döntött, de egyelőre további fontos információ nem látott napvilágot. Legalábbis egészen mostanáig, hiszen most kikerült a netre egy levél, melyben arról lehet olvasni, hogy a következő esztendőben tartandó világbajnokságot 2022-re tolták.

Az már eddig is biztos volt, hogy a pandémia miatt a TI10 idén nem történik meg, de nagyon hallgatott a kiadó arról, hogy mit terveznek a világ egyik legnagyobb e-sport rendezvényével. Továbbra sem stabilizálódott a helyzet, ezért kétséges, hogy idén lehet-e nagyobb volumenű eseményeket tartani, de aligha valószínű. Arról biztosan tájékoztatják még a rajongókat, hogy a jubileumi 10. The International kapcsán mi a helyzet, de ezt minden bizonnyal 2021-ben tartanák meg Stockholmban.

Az egyik szervező városnak küldött válasz email időközben kikerült a netre is, ebben pedig gyorsan fény derül arra, hogy a COVID19 miatt átszervezésekre volt szükség, így a 2020-as Svédországi eseményt eltolták, a TI11-et pedig szinte biztosan csak 2022-ben tartják meg.

Sokan azt remélték, hogy a rendezvény tizedik évfordulója idén megtörténik, de nézve a helyzetet a világban erre minden bizonnyal 2021-ig kell várnunk. Mivel eddig mindig egy év különbséggel rendezték a következő vb-t, így ez a hír, ha tényleg csak 21-ben lesz látható a TI10 -, akkor biztosan igaz. Sok más játék esetében egyébként átálltak a teljes online lebonyolításra, és ezt a formátumot Dota 2-ben is lehetett látni az elmúlt hónapokban. Viszont a Valve nem valószínű, hogy ilyen irányba vinné el az e-sport világ egyik legepikusabb versenyét. Egyébként a közösség elképesztő módon támogatja a kiadót és a világbajnokságot, jelenleg ugyanis a nyereményalap elérte a 29 millió dollárt, ami majdnem 5 millióval több, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!