RLCS X: Óriásit küzdött, de nem sikerült a kvalifikáció az MTK Budapestnek

A csapatnak a legjobb 64 jelentette a végállomást.

2020. július 27-én vette kezdetét a lebonyolítást tekintve alapjaiban megváltozott Rocket League Championship Series 10., röviden RLCS X, amely a korábbi szezonokkal ellentétben eldobta a 3-4 hónapos szezonokat, lecserélve azt egy sokkal nyíltabb és közel egy évig tartó rendszerre. Ezen a napon a legelső szakasz négy napos nyílt selejtezője vette kezdetét. Az MTK az első és második napot sikerrel is vette, a harmadik nap azonban már túl erősnek bizonyult, így nem sikerült a legjobb 22-be kerülnie az MTK Budapestnek.

Az első napot jól kezdte a csapat, kiemelt csapatként ráadásul a második forduló jelentette a rajtot számukra, nem is okozott nehézséget a győztesági továbbjutás a csapatnak.

A második napra már csak a legjobb 256 csapat maradt talpon, és a mérkőzések is Best of 3 formátum helyett Best of 5 rendszerben kerültek lebonyolításra. Az MTK Budapestnek három győzelemre volt szüksége a felsőágon, kettő sikerült is, a győztes ági döntőben azonban a Sick! triója állította meg őket, így a veszteságra kényszerült a magyar csapat.

Az alsóágon újabb két győzelem kellett, az első meg is lett, a második azonban balszerencsés sorsolás miatt nem; a csapat azt a Servette Geneva Esportot (Zaphare, Mirror, LuiisP, BatOu) kapta, amelynek játékosai többször is szerepeltek már korábban a ligarendszerű RLCS másodosztályában, a veszteságra pedig azért kényszerült a svájci-spanyol csapat, mert a második találkozójukon pont az első helyen kiemelt Nameseekers (ClayX, Nachitow, Kash) csapatával találkoztak össze. Honfitársainknak nem sok esélye volt tehát a találkozó megnyerésére, ez sajnos nem is sikerült, 3-0 arányban a svájci székhelyű csapat jutott tovább.

A selejtezők „érdekes” lebonyolítása miatt azonban még így sem ért véget az MTK-nak a küzdelem, a vesztesági döntőkben kiesett 16 csapat ugyanis egy helyosztón vehetett részt, ahol további 8 csapat harcolhatta ki a küzdelmet. A már-már maratoni hosszúságúra nyúló selejtezőt (amely 18:00-kor kezdődött és ezen helyosztó kezdetekor már 22:45-öt mutatott az óra) az MTK végül nem akarta a véletlenre bízni, hiszen ezt a helyosztót a győztesági döntőn keresztül abszolválta, így kiharcolta részvételét a harmadik napon.

Viszont a helyosztó azt is jelentette, hogy az MTK nem bízhat jó sorsolásban a harmadik napon, ez pedig rögtön az első mérkőzésükön meg is mutatkozott, hiszen azt a Magnificot kapták ellenfélül, amelynek színeiben gReazymeister több szezonon keresztül is szerepelt a 8 csapatos RLCS élvonalában (az 5. szezonban ráadásul bronzérmet is sikerült elérnie), DmentZa és AtomiK pedig bár nem rendelkezik olyan sikerlistával, mint norvég társuk, de a közelmúltban több szép eredményt is sikerült elérniük. Az MTK becsülettel küzdött, de sokkal esélyesebb ellenfelük végül 3-0 arányban jutott tovább.

Ez azt jelentette, hogy az MTK-nak öt mérkőzést kellett nyernie a veszteságon a kvalifikáció kiharcolásához. Ebből végül egy győzelem se sikerült, a veszteság első körében a Last Picks (BananaMan, HP, SaphiiX, Stocki) 3-1 arányban vetett véget a magyar csapat menetelésének, így az MTK Budapest a 49-64. helyen fejezte be a selejtezőket.

A csapat felállása:

  • CokeHUN
  • msh7
  • richmond
  • MatthewLD (csere)

Az RLCS X. szezonja 2020. július 27-től körülbelül 2021 májusáig tart, és három nagy részre van osztva: őszi, téli és tavaszi. Mindhárom évszakon belül három külön esemény kerül megrendezésre, ahová nyílt selejtezőkön keresztül lehet bekerülni, az őszi eseményekre 22 csapat juthat tovább a három vagy négy napos kvalifikációkról. A következő két selejtezőre továbbra is nyílt a regisztráció, amennyiben szívesen kipróbálnád magad te is csapatoddal, a bajnokság Battlefy oldalán le is adhatod nevezésed.

Ezúton is gratulálunk az MTK-nak!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Borítókép

Kövess Minket!