Kitört az R6S Nora-Rengo botrány, Kizokunál landolt egy nagy adag pénz

Kitört az R6S Nora-Rengo botrány, Kizokunál landolt egy nagy adag pénz

A japán csapat tulajdonosa, menedzsere és korábbi edzője, Kizuko a komoly vádakat követően lemond a posztjáról.

Eddig komolyabb drámától mentes volt a Rainbow Six: Siege közössége, már ami a pénzügyeket illeti, de most ez is megváltozott, miután Yasuhiro "kizoku" Nishi, a Nora-Rengo tulajdonosa egy sor gyanúsítgatás után otthagyta a szervezetet.

A Nora-Rengo az ázsiai régió egyik legsikeresebb együttese, és történetük a Pro Leagueben a hatodik szezonnal kezdődött. Ekkor sikerült bejutniuk és rögtön az egyik meghatározó szereplőivé váltak. A legsikeresebb japán csapatként tartják őket számon, hiszen ott voltak az S7, S8 és az S9 döntőjében is, de megjárták a Paris, Raleigh Major és a Six Invitational 2019 versenyeit is. A jobb eredményeiknek és a kitartó munkájuknak köszönhetően nem csak hazájukban és a régióban, hanem világszerte is ismertté vált a Nora-Rengo csapatnév. Emellett az akkor még edzőként is regnáló tulajdonos, Kizuko is nagy népszerűségre tett szert. Nem olyan rég azonban visszalépett az edzői pozícióból és átadta helyét Arthur "Ar7hur" Schubertnek, azonban menedzserként még mindig részt vett a munkálatokban.

Vádak

Most pedig felszínre került jó néhány olyan üzenet, amely igen csak rossz fényben tünteti fel a japán tulajdonost. Korábbi ex-Nora-Rengo tagok vallottak színt, miszerint bizonyos ideig nem igazán kaptak pénzt a szervezettől. Először Ryo "Forte" Katayama szólalt meg az ügyben, ő azt állítja, hogy semmit nem kapott a csapattól a náluk eltöltött időszaka alatt. (A Tweeteket angolra lefordították a siege.gg oldalán).

Egy másik elemző, craft-logic folytatta a sztorit, mivel gyakorlatilag a szervezet megtagadta tőle, hogy beköltözzön a gaming házba, miután felvették és megígérték neki ezt a lehetőséget. Mindemellett arra is utalt, hogy a tévesen fizették ki a béreket, mert Kizoku a szervezethez befolyt összegnek egy nagy részét zsebre tette, bár bizonyítékot nem tudott felmutatni.

A SiegeGG-t szintén informálta névtelenül egy ex-Nora-Rengo játékos, hogy amíg az igazolt játékosuk volt, addig ő egy petákot sem látott a fizetéséből, pedig több eseményen is képviselte a színeiket. Sőt, volt olyan játékos, aki ezek miatt el akarta hagyni a szervezetet, mire Kizoku nem hagyta ezt neki, és azzal magyarázta tettét, hogy:

"Nincs értelme szerződést kötni, ha egy játékos ilyen könnyedén távozhat."

Ez azért nagyon furcsa, mivel Japánban egy alkalmazott bármikor kiléphet és felbonthatja szerződését, tehát semmilyen módon nem lehetne ezt megakadályozni. Azért kezd összekuszálódni a történet, mert a mostani tagok elvileg teljes egészében megkapják a juttatásaikat, míg mások folyamatosan arról nyilatkoznak, hogy a Pilot Programból befolyó összeg egy nagy részét Kizuko saját magának különítette el, és csak a Ubisoft által biztosított Pilot Program fizetések jutnak el a játékosokhoz. A tulajdonos álltal "lenyúlt" pénz több tízezer dollárra rúg havonta.

Nem csak a Rainbow Six: Siege alakulatnál van probléma, mivel például a rövid életű Valorant gárda is panaszkodott már, sőt azóta el is hagyták a Nora-Rengot. A másik játék képviselői nem kapták meg a fejenként beígért 9.500 dolláros juttatásukat, így inkább a távozás mellett döntöttek. Ha pedig ez még nem lett volna elegendő vád Kizoku ellen, akkor a Knives Out (kínai mobilos battle royale játék) játékosok is kitálaltak. Ők is el akarták hagyni a csapatot, amire válaszként azt kapták Kizokutól, hogy:

"A kapcsolataim révén elintézem, hogy soha ne tudjatok érvényesülni a piacon."

Válaszok

A Nora-Rengo nem csak kellemetlen helyzetbe került, de a weboldalukon feltüntetett szponzorokat azóta már eltüntették, illetve ki kellett adniuk egy hivatalos közleményt is. Ebbe azt ecsetelték, hogy az eddig napvilágot látott vádak és bizonyítékok egy kusza egyveleget alkotnak, és túlzásnak tűnnek, ennek ellenére szeretnének alaposan utána járni és megvizsgálni ügyvédekkel mindkét oldal állításait.

Kizuko természetesen tagadta az őt ért vádakat, de a kialakult helyzetre való tekintettel a lemondás mellett döntött. Arról viszont egyelőre nincs szó, hogy teljes egészében otthagyja-e a Nora-Rengot vagy szimplán csak, mint tulajdonos marad náluk. A következő napokban vagy hetekben remélhetőleg tisztázódik a helyzet és sikerül tiszta vizet önteni a pohárba, hogy a játékosok a csapat hírnevének pozitív örökbítésével lehessenek elfoglalva.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!