Hirdetés

DogeFather is távozik a Salamandertől, és elmondta a jövőbeli terveit

Megjárta a Challenger Leaguet és Magyarország egyik legjobb játékosa vált belőle, azonban most megosztotta milyen tervei vannak a jövőre nézve.

Hirdetés

DogeFather neve szinte mindenkinek ismerősen csenghet, ha követi a hazai versenyszférát. Már egy jó ideje a tehetségéről és a hidegvéréről lehetett ismerni, melyet több ízben be is mutatott már. A Rog Warriors tagjaként sikerült megnyernie a KMK LAN-t, aminek a magja együtt maradván formálta meg a Sixth Sense csapatát. Velük még magasabbra tört, hiszen az első K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság osztályozóján aratott győzelmet, és itt már Strike-kal együtt játszva utasították maguk mögé a többieket. Ennek a hozadéka az lett, hogy immáron a RiFT Esports neve alatt vághatott neki az alapszakasznak, ami a rájátszásban folytathatott. A szezon végén a második helyet tudta megcsípni, de ez igazából csak az elszántságát növelte. A következő állomás számára, a többiekkel együtt, a Salamander volt, és talán nem hazugság azt állítani, hogy ekkor élte igazán fénykorát. Félelmetes formában játszott és sokszor magasan kiemelkedett az egész mezőnyből. A K&H MNEB 2. szezonját gyakorlatilag nagyobb probléma nélkül nyerte meg, egyszerűen az ő vezetésével mindenkit maguk mögé utasítottak a sárga-feketék.

Időközben a nemzetközi porondon is érdekelté vált, hiszen több ízben megpróbálkozott bejutni a Salamanderrel a Challenger League-be. Az első esetben, mikor ez összejött, az adminok még találtak indokot a kizárásra, a következő nekifutásnál már nem tudták megállítani DogeFathert és legénységét. Elegendő pontot gyűjtöttek a nyílt selejtezőkben, majd a zárt kvalifikációban zsinórban 3 győzelmet aratva biztosították helyüket a másodosztályban. A 11. szezonban aztán végül a 8. helyen zárt, de nem volt szégyenkezni valója, jó néhány összecsapás csak hajszálon múlt, hogy nem a Salamander győzelmével ért véget (két döntetlen mellett, két 5:7-es vereség is nagyon szoros volt). Ez ugyan a búcsút jelentette, de DogeFather így is a bajnokság legjobb 6 játékosa közé verekedte be magát. Ő oldotta meg a legtöbb clutch helyzetet (szám szerintet hetet), de a ratingje is bőven 1 felett volt (1.12). A 14 pálya alatt pedig a 5. legjobb K/D arányt produkálta a maga 132 killjével és 100 halálával.

Most arról tett bejelentést, hogy egy ideig szeretne pihenni, és inkább a tanulmányaira koncentrálni, mert úgy érzi a Salamanderrel sikerült kimaxolniuk a bennük rejlő erőt. Nem vesztette el azonban a motivációját és továbbra is nagyon szereti a Rainbow Six: Sieget, de szeretne még magasabb szinten játszani, és ehhez talán egy CL csapat lenne a legmegfelelőbb. Emellett nagyon várja a világbajnokságot, és ha beválogatják a nemzeti együttesbe, akkor biztosak lehetünk benne, hogy 110%-ot belead majd a siker érdekében. A döntését illetően és a további céljait pedzegetve kérdeztük meg DogeFathert erről a helyzetről:

A CL-be nem sikerült sajnos bejutnotok, ez volt az oka vagy más miatt döntöttél most úgy, hogy távozol/pihensz egy kicsit?

"Fogalmazzunk úgy, hogy ennek elég nagy befolyása volt az egész helyzetre, mivel az indította meg a lavinát, ami Strike kilépését is jelentette elsősorban. Az utolsó kvalifikáció utáni este már ez a döntés bennem is érett, hiszen sajnos nem annyira fejlett még a Siege e-sport szcénája, mint például a CS:GO-é, ahol legrosszabb esetben is havonta vannak komolyabb események. Itt van egy lehetőség Challenger League-be jutni, és akinek nem sikerül, az nagyjából fél évre el van zárva bármilyen nagyobb Siege versenytől. Ezzel együtt pedig úgy éreztem, hogy inkább a tanulmányaimra szeretnék elsősorban fókuszálni. Szerencsére megvan a lehetőségem FPL-ben játszani, így nem nagyon fenyeget a veszély hogy "elfelejtenék" játszani, illetve biztosan követni fogom a top ligák meccseit is, csupán nem akarok megragadni egy csapatnál (és ezzel együtt rengeteg értékes időt elbukni), aminek semmilyen lehetősége sincsen játszani (erről természetesen nem a csapat tagjai tehetnek). És lássuk be, valószínűleg ez a csapat már elérte a potenciális maximumát, amit nem vagyok biztos hogy jelenleg egy másik magyar ötös képes lenne megdönteni."

Mivel most a tanulmányaidra akarsz koncentrálni, lehetséges, hogy képes legyél mellette megtartani a szinted vagy beleférne egy csapattal való gyakorlás?

"Abszolút lehetséges. Mint már említettem, a játékot nem tervezem abbahagyni, és ha esetleg érkezne egy komolyabb ajánlat CL szintről, valószínűleg rábólintanék. Nem könnyű egyensúlyban tartani az egyetemet és a kompetitív játékot, de egyáltalán nem lehetetlen. Ha van a közeljövőben valamilyen cél (például Challenger League), amiért érdemes rengeteget gyakorolni, akkor van motivációja az embernek, viszont például most a Salamanderrel semmilyen esemény nem lenne a közeljövőben, így nagyon nehéz motivációt szerezni és értelmetlennek tartanám a belefektetett időt."

Mit gondolsz mire lehet képes Magyarország az R6 World Cupon? Ki ellen játszanál ott a legszívesebben?

"Ha sikerül összerakni egy biztos lábakon álló csapatot (feltételezve ha a legjobb játékosaink is élnek majd a lehetőséggel), én úgy gondolom hogy egy kisebb csoda folyamán még a Final Stage-be is be tudunk jutni. Kvalifikáció alatt szinte biztosan a svédek és a finnek lesznek a legerősebbek (talán még a dánok), ő ellenük kell nagyot villantani, és úgy gondolom hogy ez benne is van a pakliban. Arra a kérdésre pedig, hogy ki ellen játszanék a legszívesebben, egyértelműen az a válasz, hogy a legjobbak ellen. Számozott sorrend nélkül a legerősebbek az én véleményem szerint: németek, britek, oroszok, franciák, svédek és finnek, de például az USA és Kanada válogatottjai ellen is élmény lenne pályára lépni."

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés