Hirdetés

Az amerikai képviselőnő első streamje hihetetlen siker volt

Majdnem fél millión voltak kíváncsiak a képviselőre.

Hirdetés

Nem sokan mondhatják el azt, hogy egyszerre több százezer embernek strreameltek egyidőben. Ninja, shorud és persze az olyan nagy e-sport események, mint a LoL bajnokságok, DotA 2 versenyek vagy a prémium CS:GO események is tudják ezt hozni. De sokaknak az egész csak álom. Ebből kifolyólag, meglepő volt nemrég látni azt, hogy Alexandra Ocasio-Cortez, amerikai képviselőnő megugrotta ezt a szintet, főleg ha azt nézzük, hogy eddig még csatornája sem volt.

AOC (Cortez nickneve) nem most először röppent fel, mint hír a gaming világban. Pár hónappal ezelőtt büszkén jelentette be, hogy sikerült feljutnia Silver szintre és ő volt az egyik első amerikai politikus, aki a gamer közösségben is megmutatta magát. Most viszont egy új szerepben akarta kipróbálni magát és a következő Tweet érkezett tőle:

Amire persze válaszok sokasága érkezett, köztük olyan nevek is, mint Pokimane és Dr Lupo. Az adás le is ment, minden rendben volt, viszont a nézettség sokakat meglepett. Ha hinni lehet a számoknak, akkor az adást egyidőben legtöbben 439 000 ember követte és ezalatt az egy alkalom alatt a képviselőnő begyűjtött félmillió követőt is. 

Ugyan a legnagyobb rekordokat nem döntötte meg, de első adásnak ez egy hihetetlen eredmény. Jó kérdés, hogy ez a hagyomány nálunk is megjelenik-e valamikor.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
5 db hozzászólás
  • taizunhun 1 hónapja
    Biztosan csak a játék érdekelte a nézőket...
    0 0 Válasz
  • MaXi869 1 hónapja
    Szét adom
    0 0 Válasz
  • hun_hetek 1 hónapja
    Érdekes XD
    0 0 Válasz
  • nagyonjo33 1 hónapja
    Kiváncsi lennék egy magyar politikus among usra XD
    2 0 Válasz
  • ivan2005berki 1 hónapja
    Az among us vonza a nézőket
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés