Ma csap össze az IAS és a WiLD az LG UltraGear R6S Warmup kupa döntőjében

Ma csap össze az IAS és a WiLD az LG UltraGear R6S Warmup kupa döntőjében

A halasztás után megállapodtak a felek, hogy kedd este 7 órakor mérik össze erejüket a fináléban.

Hosszú és parádés küzdelmeket hozott az LG UltraGear R6S Warmup kupa vasárnapi napja, ahol jó néhány meccset le kellett játszania a csapatoknak, hogy végül kialakuljon a finálé párosítása. A dupla ágrajzos rendszerben mondhatni egyetlen veretlen csapat maradt eddig, a WiLD ugyanis mindegyik párharcát megnyerte és bejutottak a felső-ágról a nagy döntőbe. Először a régi nagy nevekből álló KmK Bravo-t intézték el, aztán szépen sorban két vállra fektették a Nice Gaminget, majd a Team Plague-et is. A korábbi PLG ötöséből vadakká vált együttes nagyon jó formában van, és sikerre éhes a társaság, így valószínűleg nagy erőbedobással lépnek majd pályára ma este.

Ellenfelük az Illés Akadémia Spirit lesz, akik egy nem akármilyen teljesítmény után vívták ki a helyüket az utolsó párosításban. Az első körben ugyan vereséget szenvedtek a Nice Gamingtől, aztán viszont a nagy erőpróbát igénylő alsó-ágról hibátlan teljesítménnyel jutottak a fináléba. Szép sorjában elintézték az KmK Bravot, majd jött a Homeless, aztán kiejtették a Genesis Gaminget is, végül a Team Plague ellen játszottak óriásit, bár itt a BO3-ban a második pályán elképesztő szoros csata alakult ki, és csak a hosszabbításban tudtak diadalmaskodni. Ha esetleg bővebben olvasnál ezekről a meccsekről, azt ITT megteheted.

A két csapat várható felállása a következő:

WiLD: Gorii, Ghostic, Herkii, zhoxk, TR1FT

IAS: Rep, ChiBy, Vapour, Alexyo, Riizy

Az LG UltraGear R6S Warmup kupa döntőjét ma este 18:30-tól rendezik meg, és természetesen az alábbi csatornán élőben követhetitek az eseményeket. Emellett Esport1 Facebookon, valamint az Esport1 YouTube-on és az Esport1-en is nézhetitek az adást!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!