Hónapok óta létező bugot javít a Riot Killjoyon, átmenetileg nem elérhető az ügynök

Hónapok óta létező bugot javít a Riot Killjoyon, átmenetileg nem elérhető az ügynök

Jobb később, mint soha.

A VALORANT fejlesztőinek alighanem három dologgal volt eddig a legtöbb problémája; az egyik Sage és a végtelenül erős kitje, a másik a Vanguard, a harmadik pedig az a helyzet, amikor egy hős valamilyen képességének, vagy pályaelemnek köszönhetően képes átlépni a pálya kijelölt határait. Természetesen Sage-nek ebben is volt szerepe, de ennél általában Omen, Killjoy voltak a kulcsszereplők.

Killjoynak több olyan hibája is van, amik a megjelenése óta jelen vannak, mégsem foglalkozott eddig velük a Riot, például hogy Sage falát rá lehet helyezni a lövegére, és ezért még egy büntetést is kiszabtak a First Strike mérkőzéseken.

A másik dolog, amivel a karakter kiverte a biztosítékot a játékosoknál, az a pálya alá helyezhető tornya.

Mivel az ellenfelek nem képesek megsemmisíteni a tornyot, így egy elég hasznos, bár természetesen aljas módszer ez. Viszont most eljött a pillanat, a Riot javítja a hibát, ennek okán pedig a karakter átmenetileg nem elérhető.

Értesítik a játékosokat, amint sikerült megoldani a problémát.

Te szoktál játszani Killjoyjal?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te szoktál játszani Killjoyjal?