Hirdetés

Bundázás miatt eltiltották a korábbi The International győztest és csapatát

A kínai csapat és a játékosok nem indulhatnak többet Valve által rendezett versenyeken. 

Hirdetés

A match fixing, vagyis a bundázás növekvő problémát jelent az esportban is és évről évre egyre nagyobb halak akadnak fenn a versenyszervezők hálóin. Az ázsiai régió különösen érintett a jelenségben és nemrég egy újabb botrány végére került pont, ugyanis a Valve eltiltotta a kínai Newbee DotA 2 csapatát és annak öt játékosát. Az ügy még tavaly indult a StarLadder ImbaTV versenyen, ahol a vádak szerint a szervezet eladott egy mérkőzést az Avengerls alakulata ellen. 

A helyzet pikantériája, hogy a Newbee egyike az ázsiai szféra legeredményesebb és legtöbbet kereső csapatainak, összesített nyereményük elérte a 13 millió dollárt, ráadásul 2014-ben megnyerték az e-sport versenyek mekkájának számító The Internationalt is, 2017-ben pedig második helyezést értek el. A győztes brigádból már csak Zeng “Faith” Hongda maradt a szervezetnél, ettől függetlenül a Xu “Moogy” Han, Yin “Aq” Rui, Wen “Wizard” Lipeng, Yan “Waixi” Chao is komoly eredményeket tudhat magáénak. A Valve egyébként a hivatalos Weibo oldalukon jelentették be az eltiltást. 

Szerintetek jogos döntés született az ügyben? 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
2 db hozzászólás
  • nagyonjo33 1 hónapja
    De hát azt a meccset a newbee nyerte... miért (csak) őket tilják nem az avangerst?
    0 0 Válasz
  • KiStAsIdAnI 1 hónapja
    gg
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés