Az öt legnagyobb profi, akiket elveszített a CS:GO a VALORANT javára

Az öt legnagyobb profi, akiket elveszített a CS:GO a VALORANT javára

Nem is gondolnánk, hogy mekkora nevek erősítik már a VALORANT mezőnyét.

Bár tény, hogy csábított át profi játékosokat is a VALORANT, koránt sem olyan drámai a helyzet, mint amilyennek azt sokan előzetesen jósolták. Ennek ellenére van néhány profi CS:GO játékos, akit ma is hiányolunk a mezőnyből és akik már hónapok óta a VALORANT karrierjüket építik. 

Shahzeeb "ShahZaM" Khan

Sokan talán már nem is emlékeztek ShahZaMra, hiszen 2019 vége óta inaktív volt. Előtte viszont olyan csapatokat járt meg, mint a TSM, az OpTic vagy a Complexity. Utóbbi csapattal még a legenda státuszt is elérte 2018-ban, a londoni FACEIT Majorön. Sajnos a Complexity után nem talált magának a csapatot, tavaly április óta pedig a Sentinels VALORANT csapatát irányítja.

Tyler "Skadoodle" Latham

Nem hagyjuk még magára az NA CS:GO-t, sőt, igazából a legtöbben az amerikai mezőnyből váltottak játékot. Ilyen Tyler "Skadoodle" Latham is, aki már a CS:GO első napjaitól kezdve a legjobbak között volt. Anno ő volt az iBUYPOWER botrány egyetlen becsületes játékosa, egyedül ő mondott nemet a bundázásra, így ő nem is kapott bant a Valve-tól. Skadoodle esetében a Cloud9-os időkre emlékszünk, főként a 2018-as évre, amikor hazai közönség előtt nyertek Majort Bostonban. 2020 júniusa óta viszont a T1 VALORANT csapatát erősíti.

Spencer "Hiko" Martin

Hiko is 2019 közepén volt utoljára aktív CS:GO profi, de előtte már bőven letette a névjegyét. Rengeteg amerikai csapatot megjárt, köztük az iBUYPOWERt, a Cloud9-t és a Complexity-t is. 2019-ben a Rogue felbomlása után aligha lett volna esélye új, stabil csapatba igazolnia, így inkább a VALORANT felé fordult. Jelenleg a 100 Thieves csapatában játszik.

Nicholas "nitr0" Cannella

Ha pedig már 100 Thieves, akkor nem mehetünk el szó nélkül nitr0 mellett sem. Eddig talán ő az egyedüli játékos, aki aktív éveiben váltott, ráadásul egy remek teljesítményt nyújtó CS:GO csapatot hagyott hátra. Egyik napról a másikra otthagyta a Liquidet, azóta ő is a 100 Thieves VALORANT alakulatának tagja.

Adil "ScreaM" Benrlitom

Kell-e egyáltalán ScreaMt bemutatni? A belga headshot machine játéka mindenki emlékezetébe beleégett. Évekig volt a francia CS:GO egyik megkerülhetetlen alakja, aztán valahogy mégis kikopott  a mezőnyből. 2020 augusztusa óta a Liquid VALORANT csapatának tagja.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!