Lezajlott a VALORANT első Challengers hétvégéje, magyar eredmények is születtek

Lezajlott a VALORANT első Challengers hétvégéje, magyar eredmények is születtek

A HEET Gaming és az iTHR is ott volt a selejtezők élvonalában.

Az előző héten a Riot Games teljes mellszélességgel vetette bele magát a VALORANT 2021-es e-sport szezonjába, kezdetét vette ugyanis a Champions Tour, azon belül pedig az első Challengers torna. Meglehetősen sűrű programot tervezett a Riot erre az évre, és minden összefügg mindennel benne, ha eddig nem igazodtál ki rajta, az alábbi cikkünk a segítségedre lehet.

A Challengers versenyek olyan nyílt selejtezőkkel rendelkező események melyen bárki elindulhat, aki megfelel a nevezési feltételekben foglaltaknak, tehát egy jó lehetőség a kezdő VALORANT e-sportolóknak. Az aktuális Challengers esemény main szakaszába a top 8 csapat jutott be, közülük is a legjobb 4 pedig kiemelt helyet kap a következő Challengers hétvégén. Ezenfelül a top 4-ben 17.500 euró is gazdára talált.

A mezőny top 32-es állapotában két magyar csapatot is köszönthettünk, a korábban Need More DM néven ismert HEET Gaming, valamint az iTHR is megpróbált elhozni egy-egy spotot a main eventről. Sajnos az iTHR-t még a top 32-ben megfogta a Giants Gaming, akikkel 2-1-es találkozót játszottak a következő eredményekkel.

  • Ascent: 13-5
  • Bind: 4-13
  • Split: 13-3

A HEET valamivel tovább tudott menni, a Team Sampi ellen 2-0-t sikerült hozniuk az alábbi részeredményekkel:

  • Ascent: 6-13
  • Haven: 9-13

A top 16-ban már jóval nagyobb hal, a Team Liquid akadt a HEET horgára, és az a szerelék sajnos be is szakadt, a TL sikeresen vette az akadályt:

  • Icebox: 8-13
  • Haven: 4-13

Így a main eventre magyar csapat nem jutott be, viszont a lehetőség még bőven ott van, ugyanis az aktuális Challengers eseménynek további két kvalifikációs tornája lesz még, az év hátra lévő részében pedig két teljesen új Challengers verseny indul majd, egyenként három-három kvalifikációs lehetőséggel.

A következő Challengers selejtezőre a jövő héten kerül sor, melynek main eventjére már eleve kvalifikálta magát a hétvégi legjobb négy csapat; a Ninjas In Pyjamas, a Monkey Business, a Wave Esports és a FunPlus Phoenix.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!