Hamis COVID-19 teszt és 322, két csapat is kikerült a DPC EU másodosztályából

Hamis COVID-19 teszt és 322, két csapat is kikerült a DPC EU másodosztályából

Mindkét csapatnál gyanús körülményekre lettek figyelmesek a szervezők, így sem a Meta4Pro, sem a Burjui nem folytathatja a küzdelmeket a Dota Pro Circuit Európai divízió másodosztályában.

Február 16-án derült ki, hogy a Meta4Pro az ESL Gaminghez fordult, és arról tájékoztatták őket, hogy gyanújuk szerint az egyik saját játékosuk is részt vett a meccsek megbundázásában. Ezért úgy döntöttek, hogy kiszállnak a DPC ligából. Az ESIC-szel együtt az ESL pedig elkezdte vizsgálni az esetet, és természetesen a VALVE-ot is értesítették, de egyelőre nem jutottak előrébb az ügyben, bár az együttes elvileg tudja ki volt az, de nem akartak nevesíteni. Mivel a Meta4Pro úgy döntött, hogy kilép a bajnokságból, minden mérkőzésüket érvénytelenítették. Lowskill egyébként még a történtek előtt kivált a csapatból, és elmondása szerint semmit nem tud róla.

A másik eset szintén a héten történt, miután a burjui csapata is felkereste a szervezőket. A csapat nemrégiben azt kérte tőlük, hogy szeretnék ha hivatalosan lecserélhetnék az egyik játékosukat - kihasználták a szezononként maximális négy meccsre a cserelehetőséget -, méghozzá orvosi okokra hivatkozva. Ezt követően benyújtották a COVID-19 teszt pozitív eredményét tartalmazó orvosi dokumentumot. Különleges körülmények között a szabályokat figyelmen kívül hagyva megengedhetik az adminok az átigazolást, ha átvizsgálták az ügyet és minden dokumentum a rendelkezésükre áll.

Miután azonban ellentmondásokba ütköztek a kérvényezést illetően - a korábban elhangzott információk eltértek az átigazolás miatt leadottakkal - a szervezők a vizsgálat során további információra lettek volna kíváncsiak és bizonyítékokat is kértek, ezt azonban a csapat visszautasította. Ugyanakkor megvizsgálták a COVID-19 teszt eredményét és hitelességét, amiről kiderült kiderült, hogy a dokumentum hamis. Ennek eredményeként a burjui szervezetét azonnali hatállyal kirakták a DPC EU régió másodosztályából. A lebonyolítás nem változik egyébként, a két első csapat továbbra is feljut a következő DPC-szezon első osztályába, az utolsó két csapat pedig kiesik. Ebben az esetben a Meta4Pro és a burjui a két búcsúzó csapat.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!