Hivatalos: Önálló játékként megjelenik mobilokra is a Rocket League

A rakétaautók focicirkusza a PC és konzolok után újabb platformon tűnik majd fel, persze számos eltérés lesz ebben a verzióban.

Úgy tűnik, hogy egyre több olyan fejlesztő nyit a mobiljátékok világa felé, akik eddig PC-re és/vagy konzolra fejlesztettek. Tavaly év végén például megjelent a League of Legends is mobilra, most pedig az Epic Games és a Psyonix jelentették be, hogy a Rocket League önálló játékként érkezik még az idén iOS-re és Androidra is.

A Rocket League Sideswipe (Matthew kollégánknak jobban tetszett volna a Pocket League név -a szerk.) egy teljesen független játék lesz az alap Rocket League-től, és ingyenesen válik elérhetővé mindkét platformra még az idén.

Játékmenetét tekintve számos dolog változik benne, például kisebb a pálya, rövidebbek a meccsek, teljesen más állású a kamera, magasabbra kerültek a keskenyebb kapuk, abban viszont nem tér el nagy testvérétől, hogy végtelen módon lehet customizálni az autókat. Vessetek egy pillantást a fejlesztők által publikált alfa játékmenetre:

A Rocket League Sideswipe 2021-ben világszerte megjelenik, első körben viszont Ausztrália és Új-Zéland részesül majd egy zárt körű alfatesztben.

Neked hogy tetszik a Rocket League Sideswipe?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!