Minden ügynököt és minden fegyvert érintő változtatásokkal érkezett meg az Episode 3

Minden ügynököt és minden fegyvert érintő változtatásokkal érkezett meg az Episode 3

A frissítés letölthető és telepíthető, így akár már az új ügynökkel is harcba szállhatunk az ellenfelekkel szemben.

Korábban már beszámoltunk mi is arról, milyen újdonságokkal érkezik a VALORANT Episode 3 Act 1, amely magyar idő szerint június 23. 0:00 órakor vette kezdetét. Az új ügynök, amely a KAY/O nevet kapta, valamint a Battle Pass skinek már sejttették, hogy a Riot Games a lehető legtöbbet szeretné nyújtani a játékosoknak, az éjfélkor élessé váló patch azonban sok más változást is magával hozott.

„Bár rengeteg a változás ebben a patch-ben, ezek a játék két kritikus komponense körül összpontosulnak: növelni a precíz fegyverhasználat fontosságát, valamint nagyobb hangsúlyt fektetni a taktikázásra” – kezdte így a hivatalos bejegyzésben a Riot két vezető designere, Max Grossman és Sal Garozzo. Ezt pedig ráadásul igen komolyan is vették, az eredeti posztnál a böngésző szélén látható sáv már jóval előre sejtette, hogy tartalmas patch-csel készültek a fejlesztők.

A frissítés kivétel nélkül érintette az összes ügynököt, mind általánosságban, mind pedig specifikusan. Többek között közös változás, hogy flash általi vakságot követően gyorsabban tér vissza a látásod, valamint a cooldownból szerzett charge-ok már mindig ideiglenesek lesznek. Az ügynökspecifikus változások nagy része általában az adott képesség árát, illetve a cooldown időtartamát érinti, bizonyos területre ható képességeknél pedig a becsapódás hatósugara, a sérülés mértéke változott, hol pozitív, hol negatív irányba.

A fegyvereket illető változások alapján valóban fontosabbá válik, ki mennyire tudja ügyesen kezelni a kezében tartott puskát. Közös változás, hogy egy kicsit még lassabban tudsz mozogni egy rövid ideig, ha eltaláltak egy golyóval, valamint a fegyverek deadzone-jának értéke is lecsökkent (azaz kevésbé fogsz mellélőni, ha mozgás közben lősz). Ezen kívül minden fegyvertípusnál változott a mozgási pontatlanság, szinte kivétel nélkül nagyobb értékre, valamint a legtöbbnél ráadásul a futás közbeni pontatlanság is nagyobb értékkel rendelkezik.

A patch érinti a kompetitív játékot is. A fejlesztők elsődleges célja, hogy minden egyes győzelem elősegítse a játékost, valamint a játékos rankja a lehető legpontosabb reprezentációja legyen a tudásának. Ennek érdekében többek között javítottak a matchmaking rendszer pontosságán, valamint a győzelmek / vereségek során figyelembe lesz véve az egyéni teljesítmény is! A rankok „beosztása” is kisebb változáson esett át, valamint a rankbesoroló mérkőzések során a legmagasabb rank, amit egy játékos kaphat, az Diamond 1-re lett emelve.

Teljesítménybeli javulás is várható a frissítéstől. A hivatalos blog szerint a közép- és felsőkategóriás géppel rendelkező játékosok akár 6%-os teljesítményjavulást is tapasztalhatnak többek között amiatt, hogy optimalizálva lett a kamera mozgása, a különböző animációk megjelenítése, valamint a különböző szálakon futó folyamatok is jobban lesznek elosztva a processzor magjai között.

Érkezett még számtalan egyéb újdonság és hibajavítás is, a teljes lista elolvasható itt.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!