Túljutott a félidőn a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság

Túljutott a félidőn a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság

Győzteseket hirdettek 5 játékban a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságon. A versenyek egy része még tart, szeptember 19-én a VALORANT döntővel zárul le a harmadik évad.

A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság harmadik League of Legends évadában két olyan csapat találkozott a fináléban, akik korábban még sosem jutottak el ilyen messzire. A Lenovo Legion Honvéd nem is juthatott, ugyanis újoncként vágtak bele a küzdelmekbe, a KMK Esports-nak tavaly be kellett érnie az alapszakasz utolsó előtti helyezésével. A rajongók és edzők által támasztott hatalmas várakozásoknak végül csak az LLH játékosai tudtak megfelelni. A döntő legértékesebb játékosának járó díjat (MVP) Tóth "Kubu" Viktornak adta a szakmai zsűri.

Hihetetlen izgalmak, kemény párharcok, végletekig kiélezett és a halálból visszahozott pálya jellemezték a K&H MN3B Rainbow Six Siege döntőjét. A League of Legends után lezárultak a Rainbow Six Siege küzdelmei is a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság harmadik évadában. A High Coast, Nice Gaming, WiLD MultiGaming, Illés Akadémia Spirit kvartett először az elődöntőkben csapott a billentyűk közé. A három győzelemig tartó döntő széria első két felvonásában hosszabbítás döntött, azonban mindig a WiLD húzta a rövidebbet, hiába volt több meccspontjuk. A harmadik pályára elfáradtak a Vadak, 7-0-s kiütéssel zárta le a Bo5-ös párharcot a K&H MN3B R6S legújabb bajnoka, a High Coast Esports. A csapattagok közül Hedsut egyedüliként háromszoros, Doge és W1oza kétszeres, míg a két külföldi játékos Lurifax és Flexy egyszeres magyar bajnoknak mondhatja magát.

Nem spórolt az izgalmakkal a K&H MN3B Rocket League 3. szezon Négyes Döntője sem. A legvégén talpon maradó 4 csapat ádáz küzdelmet vívott a bajnoki címért. A felső ági döntőben a Bp5 és az MTK kimagasló színvonalú küzdelmet hozott, a tempót azonban a Budapest Five bírta jobban, 4-0 arányban jutottak tovább. Az MTK a Future Gaming ellen egy ugyanilyen arányú győzelemmel hangolt a Grand Finalbeli visszavágóra, így a Future Gaming lett a bronzérmes. A Nagydöntőben bár az MTK megnyerte az első mérkőzést, a folytatásban minden meccsen a Bp5 szerzett több gólt, így a Budapest Five lett a 3. szezon bajnokcsapata!

A K&H MN3B Sim Liga GTSport bajnokságban az utolsó versenyhétvégére maradt a döntés, és bár voltak parázs jelenetek, végül már az első futam eldöntötte a bajnoki címet. A Gran Turismo Sport bajnokság a méltán legendás Spa-Francorchamps pályán ért véget és itt dönthetett a bajnoki cím sorsáról is Blazsán Patrik és Szarka Zsolt, előbbi 10 pontos előnnyel érkezett ugyanis a virtuális helyszínre. Az első futamra Blazsán szerezte meg az első rajtkockát és mellőle Szarka indult, és a szokásokhoz híven le is rajtolta, viszont aztán körről körre változott az élen haladó neve, mert oda-vissza előzgették egymást. Az utolsó körre azonban Blazsán jobban tartalékolt, és egy minimálisan nagyobb előnyre tudott szert tenni, ez pedig pont elégnek bizonyult, hogy elsőként intse le a kockás zászló Szarka előtt, akit az utolsó körben a második szektorban a felzárkózó Báder Benjámin is lehagyott. Blazsán Patrik kettős győzelemmel zárta a bajnokságot és megvédte tavalyi címét is.

A K&H MN3B HPCL negyedik szezonjában az utolsó forduló elképesztően izgalmasra sikeredett, a Puskásnak ugyanis a két meccséből elég volt egy győzelem, hogy elhódítsák a bajnoki címet. A Grosics Alapítvány majdnem meglepte őket, végül azonban az éllovas a hosszabbításban szerzett győztes találattal 3 pontot szerzett és ezzel behozhatatlan előnyre tett szert. A végeredmény végül nagyon szorosan alakult, ugyanis csak egyetlen ponttal előzték meg a DVSC-t. A debreceniek a PS4-es kupadöntőben javíthattak volna, de ott a címvédésről lecsúszó MTK állta az útjukat. A kiélezett játékpercek után a kék-fehérek örülhettek, így a DVSC két második hellyel zárta a szezont. A 6. K&H MN3B HPCL Magyar Xbox Kupa fináléjában a Beerhaverock és a Lokomotív GEE találkozott. A virtuális trófeát végül előbbi együttes emelhette magasba, miután 2-0-ra felülmúlták ellenfelüket.

Javában dübörögnek a HUNESZ FIFA Masters eseményei a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság keretein belül. A júliusi selejtezőkre már elindult a regisztráció, amelyről az mneb.hu oldalán a HUNESZ FIFA Masters aloldalon minden információ megtalálható.

Nemrég ünnepelte egy éves szülinapját a VALORANT, de még így is egy nagyon fiatal játékról beszélünk, aminek e-sport ága még csak bontogatja a szárnyait, úgy külföldön, ahogy itthon is. A legtöbb csapat még csak most alakul, ennek ellenére, a K&H MN3B VALORANT bajnokságának selejtezőire már rengeteg hazai játékos nevezett, végül azonban csak két csapat örülhetett. A teljes mezőny így máris összeállt. A hat meghívott alakulat mellé a BEE és a UEG csatlakozott, a július 27-én induló alapszakaszban pedig már a következő csapatok várnak majd ránk, minden kedden és szerdán: HEET, WiLD, Team Plague, Lenovo Legion Honvéd, LvL UP Esport, iTHR, BEE, UEG.

Hamarosan ismét felbőgnek a motorok a K&H MN3B-en. Július 15-től elindul a nevezés az iRacing bajnokságra, az első futamra augusztusban kerül sor, melyet további 5 futam követ majd.

Kövess Minket!