Hazai pályán lett kupagyőztes az MTK Budapest a K&H Junior 3v3 Kupán

Hazai pályán lett kupagyőztes az MTK Budapest a K&H Junior 3v3 Kupán

A technika legdurvább ördögei sem állhattak a csapatok útjába.

2021. július 24-én szombat délután került megrendezésre a K&H Junior Cup második kiírása, ezúttal 3v3 formátumban összesen 8 csapat mérkőzhetett meg az Új Hidegkuti Nándor Stadion E-sport Arénájában. Az összecsapások pedig végül hozták az elvártakat, több meglepetéseredmény is született a nap során, amely bár technikai problémáktól nem volt mentes az elején, de a végén igazi főszerepet kaptak a csapatok.

A győztes ág első fordulójában mindegyik csapat hozta a papírformát, de közülük több párosítás nem annyira egyértelműen alakult ki: a LvL Up Esport közel volt ahhoz, hogy meglepje a Future Esportsot, míg az Exhelp Gaming a WiLD MultiGaming dolgát ugyan megnehezítette, de felülmúlni nem tudta ellenfelét. Az MTK a KmK-val szemben, míg a D1ABLO a PEP-pel szemben jutott tovább magabiztosan. A második körben így D1ABLO - Future Esports, valamint MTK Budapest - WiLD párosítások alakultak ki.

Utóbbi összecsapás magas színvonalú játékot hozott magával, viszont a WiLD pontatlanul játszott a szetten, ezeket a hibákat pedig az MTK könyörtelenül kihasználta. A másik ágon esélyeshez méltón jutott tovább szintén 2-0 arányban a D1ABLO a Future Esports-szal szemben, így érkezhetett a két győztes csapat döntője a felső ágon.

Amit pedig végül láthattunk a pályán, azt nehéz lett volna előzetesen megjósolni: gyors játékkal igyekezett mindkét csapat a másik fölé kerekedni, de ez gólokban nem igazán akart megmutatkozni, amikor mégis örülhetett valamelyik csapat, az egy váratlan megvillanásból született. Az első két mérkőzésen több ilyet a D1ABLO tudott felmutatni, így már 2-0-ra vezettek az immáron Best of 5 szettben. A harmadik mérkőzéstől kezdve győzelmi kényszerben játszott az MTK, és sikerült is a szépítés. Érezve az egyre fenyegetőbb veszélyt agresszívabb játékra váltott a D1ABLO és ezúttal szorosabb lett a meccs állása, de megint az MTK tudott több gólt rúgni, érkezett az 5. mérkőzés. A teljes játékidő alatt végig veszélyben volt mind a kettő kapu, de a csapatok olykor hősies védekezése állta a sarat, 0-0-lal érkezett a hosszabbítást, a továbbjutást jelentő gólt pedig az MTK tudta megszerezni, így ők jutottak be a Nagydöntőbe.

Mindeközben az alsó ág sem spórolt az izgalmakkal. Az első fordulóban már a győzelem nélküli búcsú elkerüléséért is küzdöttek a csapatok, ezt végül a LvL Up Esportnak a PEP, míg az Exhelpnek a KmK Esport ellen nem sikerült elkerülnie. A KmK ráadásul lendületbe is került az 1. fordulós győzelme után, mert a felső ág 2. köréből leeső Future Esportsot is két vállra tudták fektetni, így bejutottak a legjobb négy közé. A másik ágról viszont a PEP számára túl nagy falatnak bizonyult a WiLD MultiGaming, így számukra véget ért a döntő.

A WiLD számára ezt követően egészen a Nagydöntőig "ismeretlen fogalom volt" az, hogy az ellenfél megpróbál ellenállni: sorozatban két szettjüket is kapott gól nélkül nyerték meg, mind a KmK Esport ellen Best of 3-ban, mind a D1ABLO ellen Best of 5-ben 7-7 gólt lőve, saját kapujukat érintetlenül hagyva robogtak végig a vesztes ágon.

Ezen lendület ráadásul az MTK ellen is megmaradt, igaz egy öngólt vétett a csapat, de nyolc gólt szerezve az első találkozón elég határozottan indítottak a Nagydöntőben. Ez ébresztőleg hatott az MTK Budapest csapatára is, akik tudtak gyorsítani a játékukon, valamint sokkal szorosabbra tudták fűzni a védekezésüket, ez pedig két meccsgyőzelmet eredményezett. Nem adta azonban fel a WiLD MultiGaming annak tudatában sem, hogy több vereség nem fér bele és bár vezettek az 5. meccsen, az MTK a hajrában egyenlített, a hosszabbításban pedig megszerezték a győztes gólt, így 4-1 arányban, veretlenül az MTK Budapest ünnepelhetett kupagyőzelmet a K&H Junior Cup II. offline döntőjén.

"Igaz, ezért jöttünk, hogy nyerjünk, de így is felemelő érzés, hogy mi lehettünk a győztesek. Minden szetten az első mérkőzéseken érződött az izgulás a csapaton, de a második meccsektől már a lehető legjobb formánkat hoztuk. Szuper nap volt" - fogalmazott együttesen a csapat a díjátadót követően.

A teljes végeredmény:

  • Kupagyőztes: MTK Budapest (Gogi, Mateos, richmond, shadix.)
  • Ezüstérmes: WiLD MultiGaming (Bency, NrB, trolley)
  • Bronzérmes: D1ABLO (JusTZoly, meshinn, ZeNeDaR)
  • 4. helyezett: KmK Esport (heavylton, Medi, Szega)
  • 5-6. helyezettek:
    • PEP (Peny, Eragonist, Pyr0MarK.)
    • Future Esports (m1lan, Mstr, Patrick)
  • 7-8. helyezettek:
    • LvL Up Esport (kram, Kriszcsön, TiraMISU, racsni28)
    • Exhelp Gaming (Bazsikazacsi, Delta, swing, Tigris)

A mérkőzések visszanézhetők az alábbi linkre kattintva.

(Borítókép: mtk.hu)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!